1 °C Budapest

Élesedik a verseny az egyetemek között: a kicsik elbuknak?

Pénzcentrum
2008. január 7. 08:45

A felsőoktatás terén kialakult erős verseny szelektálhatja az intézményeket, arra kényszerítve az alacsonyabb színvonalú szolgáltatással rendelkező főiskolákat, felsőoktatási intézményeket, hogy bezárják kapuikat. Hazánkban is egyre több határon túli intézmény jelenik meg hazánkban, miközben a diákok közül sokan inkább a külföldi intézményeket választják.

A Budapesti Műszaki Főiskola rektora, Rudas Imre, a Világgazdaság kérdésére elmondta, hogy a főiskolákat a fokozódó nemzetközi verseny arra ösztönzi, hogy külföldön is kurzusokat indítsanak, illetve hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyezzenek az idegen nyelvű képzésekre.

Rudas Imre szerint szinte abszurd helyzetet eredményez, hogy Magyarországon 72 felsőoktatási intézmény van, így a kelleténél több helyen oktatnak, s nem is mindig a megfelelő színvonalon például közgazdaságtant és jogot.

A sort azonban folytatni lehetne azzal, hogy hiányzik az a szakmai egyeztetés, melynek alapján a felsőoktatási intézmények és a gazdaság szereplői arról dönthetnének, hogy milyen képzésre hány hallgatót kellene felvenni ahhoz, hogy a felsőoktatás alkalmazkodjon a munkaerő-piaci igényekhez.

A szaktárca Mang Béla, a Felsőoktatási és Tudományos Tanács elnöke szerint eddig is erre törekedett, új követelmények elé állította ugyanis a kisebb súlyú intézményeket és megszüntette az intercity professzori állásokat, vagyis egy tanár jelenleg már csak egy helyen taníthat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem tart a határon túli intézmények súlyának növekedésétől Bókay Attila, a Pécsi Tudományegyetem professzora. Véleménye szerint ugyanis a magyar hallgatók többsége nem tudja megfizetni a magasabb tandíjakat. A fővárosi és a legnagyobb vidéki egyetemek pedig nemzetközi színvonalon is magas oktatási színvonallal rendelkeznek.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?