-5 °C Budapest

Újra sztrájk a közlekedésben

Pénzcentrum
2008. január 18. 10:00

Az országos bérajánlás megszületése után már javában zajlanak az ágazati, valamint a helyi béremelési tárgyalások. Van, ahol már közelednek az álláspontok, míg máshol igen távol állnak egymástól a felek elképzelései, s van olyan munkahely is, ahol már a sztrájk időpontját is kitűzték - tudósít a Napi Gazdaság.

Akad olyan munkahely, ahol a tavalyi sztrájk is közrejátszott a bértárgyalások során, ugyanakkor az OÉT 5,0-7,5 százalékos bérajánlása mindenhol húzóerőnek számít.

Néhány vállalatnál ugyanakkor még mindig sztrájkhangulat van, a munkavállalók sokkal könnyebben támogatják az érdekvédelmi kezdeményezéseket. A Kapos Volánnál például már hetek óta megy a huzavona, a szakszervezetek eredeti, 11 százalékos béremelési és béren kívüli juttatási összegének 3 százalékos növelési igényét a munkáltatók tartották finanszírozhatatlannak, míg az ő 6 százalékos javaslatukat a munkavállalók utasították vissza. A helyi szakszervezet sztrájkot helyezett kilátásba, ha nem tudnak megállapodni, január 22-én hat, 29-én nyolc, február 5-én pedig 10 órás munkabeszüntetésre kerül sor.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) a 24 Volán-társaságra érvényes alágazati béremelési tárgyalások során jutott el addig, hogy sztrájkot fontolgasson, igaz, egyelőre egyeztető tárgyalásokat kértek a munkáltatóktól. A dolgozók 8 százalékos bérnövelést, valamint munkavállalónként évi 60 ezer forint béren kívüli juttatást kérnek, ezzel szemben a munkaadók 5-5,5 százalékos jövedelememelést ajánlanak.

A MÁV-nál és leánycégeinél szintén kollektív munkaügyi vita zajlik. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) 10 százalékos alapbéremelést kér az év elejétől a MÁV-Trakció Zrt.-hez, illetve a MÁV Gépészet Zrt.-hez kiszervezett dolgozók számára. A MÁV-Start Zrt.-hez került dolgozók esetében tavaly júliusig visszamenőleg követelik a 10 százalékos béremelést.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A VDSZSZ emellett még azt a miniszteri ígéretet is szeretné bevasalni, amely szerint a vasúttársaságoknál dolgozó alkalmazottak kapjanak a MÁV Cargo eladásából származó összegből két és fél havi fizetésnek megfelelő összeget. Gaskó István elmondása szerint eddig eredménnyel kecsegtető tárgyalásokat folytattak, tegnap azonban visszalépett a cég vezetése, így ma a VDSZSZ akár sztrájkolásról is dönthet.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?