1 °C Budapest

Mire jutott eddig az APEH? Az első negyedév eredményei...

Pénzcentrum
2008. április 16. 13:22

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nyilvánosságra hozta negyedéves eredményeit. Az ellenőrzések száma egyre emelkedik, a minimumadó bevezetésével pedig jelentősen lecsökkent a veszteséget bevalló vállalakozások száma, bár ezt a következtetést az egyéni vállalkozók bevallásából vonták le, mivel a cégek bevallási határideje még nem járt le.

Az új adózók és a tevékenységüket megszüntetők aránya idén korántsem áll arányban, mivel a 2008-as új szabályoknak köszönhetően a mezőgazdasági őstermelőknek be kellett jelentkezniük az adóhatósághoz. Új belépő összesen 220 121 volt, miközben csak 21 811 gazdálkodó szervezet, egyéni vállalkozó, illetve adószámos magánszemély szüntette meg tevékenységét.

Az első negyedévben 442 ezer adó- és illetékügyi határozatot, végzést, fizetési meghagyást adtak ki, aminek több mint a fele egészségügyi szolgáltatási járulék megállapítására vonatkozott.

Új lehetőségként idén már elektronikusan is lehetett adóigazolást kérni, amivel eddig 8,2 ezren éltek. A szorgalmas bevallók pedig már 1,3 millió személyi jövedelemadó bevallással örvendeztették meg a hatóság munkatársait, sokan közülük már vissza is kapták a nekik járó adóvisszatérítést.

A lezárt ellenőrzések száma az első negyedévben valamivel csökkent, bár ez nem azt jelenti, hogy kevesebbet dolgoznak az adóhatóság munkatársai. Ennek oka, hogy a tavalyi bonyolultabb ügyek közül sok áthúzódott az idei évre, amit most lezártak. Ennek eredményeképpen a megállapítások összege viszont növekedett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az újonnan alakult cégek közül 506 cég ellenőrzését már le is zárták, ezek közül 41 adószám felfüggesztéssel végződött. Az adózók ellenőrzésének nagy rohama azonban csak májusban fog megindulni, amikor a társasági adó bevallása lezajlik.

Az adóhatóság célja még több ellenőrzés lefolytatása, aminek érdekében jelentős létszámbővülést is végrehajtottak, ezzel próbálva visszaszorítani a feketegazdaságot. Az adótudatosság mellett viszont cél az is, hogy az adózók megítélése megváltozzon az APEH-ről, ezt szolgálja az arculatváltás is.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?