-2 °C Budapest

Mi lesz az adókedvezmények sorsa?

Pénzcentrum
2008. július 29. 08:30

Többször is tapasztalhattuk, hogy itthon az adókedvezmények jelentős részét a nagyvállalatok kapják, miközben a kis- és középvállalkozások közül sokan a csőd szélén állnak. Ezt a tényt ráadásul az APEH adatai is alátámasztják, a 2006-os kedvezmények több mint 90 százaléka a beruházási adókedvezményekre ment el - írja a Világgazdaság.

Ezt viszont jórészt nem a kis cégek kapják, ami abból is látszik, hogy több mint 100 milliárd forint adóbevételről a kormány 30 vállalat javára mondott le. Ezzel szemben egy átlagos kkv kamatkedvezményének mértéke mindössze fél millió forintot ért el.

Emiatt talán már jogos is lehet az, hogy a magyarok harmada ért egyet azzal, hogy támogassa a kormány a külföldi tőke bejövetelét, 55 százalék szerint azonban már na is túl sok a multi.

Az unió szabályozása viszont hamar lezárhatja a vitát, mivel a társasági adó kedvezményeit 2011-ig meg kell szüntetni. Ennek előjele volt, hogy tavaly év végéig lehetett mindössze kedvezményt adni a helyi iparűzési adóból. Ennek hatására 2006-hoz képest 380 milliárdról 427 milliárdra emelkedett.

Szakértők szerint viszont Magyarország sokat veszíthet vonzerejéből, ha megszüntetjük a kedvezményeket, több nagyvállalat kivonulásával kell számolni.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?