Várhatóan ősszel egyeztet az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) a több esztendőre szóló bérmegállapodásról, a minimálbér szintjéről, valamint a garantált bérminimum jövő évi összegéről. Látva a gazdaság helyzetét, a lassuló növekedést és a várható inflációt, csekély az esély rá, hogy itthon is olyan mértékű legyen a béremelkedés, mint a szomszédos országokban - véli a Világgazdaság.
A kormány és a szakszervezetek is kultiválják a több évre szóló bérmegállapodást, azonban a munkaadók szerint ezt túl sok bizonytalanságot hordoz magában számukra, látván a gazdaság kiszámíthatatlanságát.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy 2009-re átmenetileg befagyasztják a minimálbért, sőt akár meg is szűnhet a garantált bérminimum intézménye.
Szerintük fel kellene vetni a minimálbér adóztatásának lehetőségét is. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) egyelőre nem tett javaslatot a minimálbér szintjére, ugyanis őket inkább annak nettó tartalma érdekli, amit az adómódosítások ismerete nélkül nem lehet meghatározni.
Tavaly szeptemberben a kormány a bruttó átlagkeresetek 4,5 százalékos emelését javasolta 2008-ra a versenyszférának, ami az alkufolyamat során 5-7,5 százalékra emelkedett, azonban az első féléves tényadatok szerint ez már a 7,5 százalékot is meghaladta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Felmérések szerint az EU-ban 2,3 százalékkal emelkedtek a reálbérek, azonban óriási szórás mellett, ugyanis 12-ben csökkenés volt megfigyelhető. Itthon az első 5 hónapban alig, mindössze 0,3 százalékkal nőtt.
Ezzel szemben a minimálbérek minden EU tagállamban emelkedtek tavaly, illetve abban a húszban, ahol létezik ez az intézmény. A szomszédos országokban már szinte mindenhol megegyezés született arról, hogy mekkora lesz jövőre a minimálbér-emelés mértéke, így Romániában, Szlovákiában és Lengyelországban is.







