1 °C Budapest

A világ legjobb MBA képzései!

Pénzcentrum
2008. szeptember 30. 16:00

A Wall Street Journal idén első alkalommal elkészítette MBA képzési rangsorát, amely több ezer hallgató, és több száz cég megkérdezésén alapul, elsősorban a különböző vezetői skillek fejlesztésére helyezve a hangsúlyt. Lássuk, ez alapján hol tanulhat a legtöbbet egy üzleti szakember!

9 ország 53 egyetemének 72 MBA képzésén végzett 4060 hallgatót kérdezett meg az újság, illetve egy piackutató cég arról, hogy mi a véleményük a képzésről, mennyiben felelt meg előzetes várakozásaiknak, az ott tanultakat hogyan tudják átültetni a munkájukba, mi alapján választották ki az adott intézményt, stb.

A cégek körében végzett felmérés során 455 hr-szakembert kérdeztek meg, hogy a cégüktől ilyen képzésen részt vett munkavállalók milyen tudással gazdagodtak, hasznára volt-e ez a cégnek, miért tartják hasznosnak az MBA programokat, és hogyan értékelik ezek alapján az intézményeket.

A fenti táblázat az összesített rangsort mutatja, amit a Kellogg és a Wharton is a cégektől kapott rendkívül magas pontszámával nyert meg, ezzel szemben a hallgatók csak 15., illetve 24. helyre sorolták őket a 25-ből.

A harmadik helyen végzett Thunderbird ezzel szemben a hallgatóktól kapott olyan magas pontot, hogy az ő rangsorukban második helyre került, olyan szempontok miatt, mint a programok minősége, vagy a vezetői képességek oktatása.

A hallgatók válaszai alapján a legtöbben az iskola, a képzés hírneve alapján választanak, amit sokszor az iskolák úgy próbálnak meg felsrófolni, hogy neves professzorokat hívnak meg óraadóként.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezzel szemben a költségek és az iskola elhelyezkedése, vagyis a távolság nem különösebb szempont a választásnál, már csak azért sem, mert a képzés díját a munkáltató gyakran kifizeti, és zömében ezek hétvégenként zajlanak.

Mindössze a válaszolók 34 százaléka állta teljes egészében maga a költségeket, ami 65 és 160 ezer dollár közötti összeget, az "önfinanszírozók" átlagát tekintve pedig 45 ezer dollárt jelent.

Az, hogy a távolság nem számít, igazolja a hallgatók által megtett távolság is, mert bár a többség 80 kilométernél kisebb távolságra utazik az iskoláig, azonban a válaszolók 9 százaléka 1600 kilométernél is távolabb lévő intézményt látogat.

Nem véletlen persze, hogy a megkérdezett cégek többsége támogatja munkavállalói MBA képzésen történő részvételét, hiszen ezáltal fejleszti őket, lojalitásukat erősíti - hiszen kevesen hagyják el a céget azután, hogy az megfinanszírozta több tíz milliós képzését.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?