2007-ben még azt hallhattuk Veres János pénzügyminisztertől, hogy a 2008-tól bevezetésre kerülő adóváltozások az egyszerűsítést és egységesítést szolgálják, szélesebb adóreformot pedig csak 2009-től tervez a kormány. Szakértők szerint a lényegi egyszerűsítés mindenképp elmaradt az idei évben és jövőre sem lesz adóreform - írja a Magyar Hírlap.
Mint ismeretes 2007-ben létrejött a munkaadói és munkavállalói, valamint a kormányzati küldöttekből és külső szakértőkből álló versenyképességi kerekasztal, ezen kerekasztal adómunkacsoportjának vezetője szerint ajánlásaiknak a jövő évi változásokban halvány nyoma sincs.
A szakértő szerint az adórendszerben semmi olyan változás nem lesz, ami hozzájárulna a magyar gazdaság versenyképességének javulásához, sőt a vállalkozások adminisztrációs terhei nőnek.
A PricewaterhouseCoopers illetékese szerint kérdéses, hogy ilyen nehéz helyzetben a módosítások mennyire szolgálják a feketegazdaság tényleges visszaszorítását. A szakember szerint a vállalkozások terhei olyannyira magasak, hogy sokakat megélhetési adóelkerülésre kényszerítenek.







