-2 °C Budapest

Leszavazta az EU a minimum 20 hetes szülési szabadságot

Pénzcentrum
2009. május 7. 11:32

Szerdán az Európai Parlament konzervatív képviselői leszavazták azt a törvénymódosító javaslatot, amely 20 hétben minimalizálná a munkáltatók által nyújtandó szülési szabadságot az EU minden egyes tagállamában.

Martin Schulz, az Európai Parlament Szocialista Képviselőcsoportjának elnöke ezt úgy reagálta le, hogy az európai törvénykezés most valóban megmutatta igazi arcát, mikor hátat fordított az EU-ban élő több millió nőnek, akiknek nincs esélyük egyensúlyt teremteni családi életük, és karrierjük között.

Az 1992 óta érvényben lévő európai szabályozás szerint a munkáltatóknak 14 hét szülési szabadságot kell biztosítaniuk. Ezt hivatott a most leszavazott módosító indítvány 6 héttel meghosszabbítani, amiből 6 hétig fizetésük egészét megkapnák az anyukák. Szintén része volt az indítványnak az is, hogy az apukák is otthon maradhassanak szülés után két hétig szabadságon.

Persze a javaslattal jó néhány ország eleve nem értett egyet, hiszen emiatt a nemzeti törvényekhez is hozzá kellene nyúlni. Ilyen volt többek között Németország is, szerintük ugyanis ez a szabályozás még inkább eltántorítaná a munkáltatókat attól, hogy fiatal nőket vegyenek fel, vagyis megnehezítené számukra a munkához jutást. A németeknél egyébként a szülési szabadság jelenleg 14 hét.

Hazánkban a szülési szabadságról a Munka Törvénykönyve rendelkezik, amely szerint a terhes, illetőleg a szülő nőt huszonnégy hét szülési szabadság illeti meg, amit úgy kell kiadni, hogy abból négy hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen. Gyermek születése esetén egyébként a szülői felügyeleti jogot gyakorló vér szerinti, vagy örökbe fogadó apákat is megilleti a munkaidő-kedvezmény, méghozzá öt munkanapnyi, ami a születést követő második hónap végéig vehető igénybe.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 08:13