Jövő év január elsején kezdené el hivatalosan működését az összevont APEH-VPOP, a csúcsszervezet munkáját öt elnökhelyettes segíti majd - írta szerdai számában a Népszava.
A lap úgy tudja, hogy egy elnökhelyettes a vám, egy a nyomozati és három az adó-ellenőrzési tevékenységért lesz felelős. Ez a vezetési struktúra egyúttal azt is sugallja, hogy a korábban beharangozott adórendőrség egy későbbi időpontban jönne létre. A lap szerint a szervezet elnöke Béndek József, a határőrség volt országos parancsnoka lesz.
2010.05.18 13:38
Összeolvad az APEH és a VPOP (2.)
Az újság szakértőkre hivatkozva azt írta, hogy a törvényjavaslat és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény (Hszt.) között koherenciazavar lehet, mivel a törvénytervezet nem szögezi le, hogy a kormánybiztos csak hivatásos állományban lévő személy lehet. A Hszt. pedig ezt kimondja.
A Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének (VPSZF) elnöke szerint is fennállhat a probléma. Ezért az érdekképviselet az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának elnökéhez fordult, s a törvényjavaslat megtárgyalását kérték a bizottságtól.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az új kormány Vám- és Pénzügyőrséget (VP) érintő terveiről Holecz Gábor a VPFSZ elnöke tegnap nyilatkozott. Az MTI közlése szerint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány javaslata szerint a vagyongazdálkodásról szóló törvénycsomagban kormánybiztos alá rendelik a VP-t.
A szakszervezeti vezető közölte: ez a terv a közel 143 éves múltra visszatekintő testületben "hihetetlenül nagy a bizonytalanságot keltett mind a hivatásos és mind a közalkalmazottak körében", sokan állásuk elvesztésétől félnek. "Nincs tisztázva az sem, hogy hogyan alakul a hivatásos állományúak sorsa, mi lesz a nyomozati területen dolgozókkal, és mi lesz a vezetői réteggel ".
Természetesen megvárják a kormány megalakulását, mielőtt az érdekvédelmi eszközökhöz folyamodnának, de a szakszervezeti vezető szerint mielőbbi érdemi párbeszédre van szükség, mert a bizonytalanság lassan a bevételek beszedésének hatékonyságát veszélyezteti - hangsúlyozta a vezető.







