1 °C Budapest

Tragikus baleset: meghalt Gárdonyi Róbert

2010. november 24. 13:22

Az egyik legismertebb magyar cégcsoport, a G'Roby alapítója és névadója november 19-én este tragikus körülmények között elhunyt - tájékoztatta lapunkat a G'Roby Centrum Kft.

Gárdonyi Róbert és 21 éves fia Dél-Afrikában túráztak, ahol terepjárójukkal, eddig ismeretlen körülmények között, frontálisan ütköztek egy másik autóval.

Mindkét jármű vezetője és egy-egy utasa a helyszínen meghalt.

A G'Roby cégcsoport vezetését évek óta öttagú igazgatóság látta el, amely az alapító nélkül teljes hatáskörrel működik tovább, halála a cég működését nem veszélyezteti.

 

Gárdonyi Róbert
1981-ben, az érettségi után öt évig a Malévnál dolgozott forgalmi tisztként

1986-ban egy kis tejivót üzemeltetett

1986-90-ig a Hungexpónál kiállításkivitelezőként dolgozott

1991-ben üzlettársával együtt megnyitott Roberto néven egy élelmiszerboltot

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

1992-ben megalapította a G'Roby élelmiszerdiszkont-láncot

A G'Roby

A G'Roby Élelmiszer-szupermarket lánc, mely 1992 óta működik Budapesten, 1999-ben indította útjára házhozszállítás szolgáltatását, és Magyarországon az elsők között, 2000 tavaszán nyitotta meg online áruházát.

Öt szupermarketet üzemeltetnek Budapesten.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?