-5 °C Budapest

Itt az új cafeteria-javaslat

2011. november 14. 08:35

Három étkezési utalvány forgalmazó javaslatcsomagot juttatott el a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, amelyben többek között azt javasolják, hogy kétéves átmeneti időszak alatt működjön egymás mellett párhuzamosan a Széchenyi pihenő (SZÉP) kártya és a papíralapú étkezési utalvány - írja a Világgazdaság.

Az Edenredet, a Le Cheque Déjeuner-t és a Sodexó-t tömörítő Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) a cafeteria-rendszer tervezett átalakításával kapcsolatban tett javaslatokat a minisztériumnak.

A javaslat szerint januártól kétéves időtartamra be kellene vezetni egy olyan kizárólag melegétkeztetésre használható utalványt a SZÉP kártya mellé - utóbbival megegyező elfogadási körrel -, amelyet havi 12000 forintig kedvezményes adózás mellett adhatna a munkáltató. Ezen felül kezdeményezik, hogy az EUFE tagvállalatai is beléphessenek a SZÉP kártyát kibocsátók körébe, mert indoklásuk szerint a szakmai tudásukkal hozzájárulhatnának annak megfelelő elterjedéséhez és az elektronikus rendszerre történő zökkenőmentes átálláshoz.

Az EUFE szerint a jelenlegi elképzelések szerinti átalakítás számos potenciális veszélyt hordoz magában, a bizonytalanság miatt többen dönthetnek úgy, hogy részben vagy egészben elfordulnak a cafeteria-juttatásoktól.

Az EUFE állásfoglalása szerint az egyesülés tagcégei jelenleg százezer ügyfél, kétmillió munkavállaló és 40 ezer beváltóhely részvételével működtetik az utalványpiacot, ezért szerintük kétséges, hogy 2012 januárjától a SZÉP kártya át tudja-e venni az étkezési utalvány szerepét, mivel a SZÉP kártya legnagyobb és legelső kibocsátója is csak mintegy kétszáz ügyféllel és alig több mint ezer beváltóhellyel tudott eddig szerződni, a kibocsátott kártyák száma a háromezer darabot sem éri el.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?