A légiforgalmi irányítás világszerte kritikus munkaerőhiánnyal küzd: Európában akár ezer irányító is hiányozhat.
Az ének iskolája első évadának győztese, a 14 éves Farkas Zsolti nem panaszkodhat: egyetlen fellépésért vagy Az élet show-jában való egyetlen forgatási napért annyi gázsit kap, mint apukája havi fizetése.
A Blikk szerint az már csak hab a tortán, hogy szponzortól kapott tengerparti családi nyaralást, méregdrága hangszert, szemüveget, és támogatók fizetik énektanárát is. Mindent összevéve Zsoltika ma a legjobban kereső tinisztár.
A lap úgy tudja, hogy az Édes élet, illetve Az élet show-ja szereplői forgatásonként 80 ezer forint körüli összeget kapnak, a friss lemezes tinisztár egy félórás fellépéséért pedig szintén 70-80 ezer forintot kell kifizetni. Ebből nem nehéz kiszámolni: múlt héten koncert nélkül is legalább 400 ezer forintot keresett Zsolti révén a családja, mindössze öt nap alatt.
Zsolti a legjobban keresők közé tartozik
A versenyszférában közel 242 ezer forint volt az átlagos bruttó bér, mely 4,4 százalékos emelkedés éves alapon. A legtöbbet továbbra is az információ, kommunikáció és pénzügy területén lehet keresni. A közfoglalkoztatottak száma rohamosan nő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nemzetgazdasági átlag bruttó bér 226 ezer forint volt januárban, közfoglalkoztatottak nélkül azonban 239 ezer forint lenne, derül ki a statisztikai hivatal jelentéséből. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál az átlagos bruttó bér 241,8 ezer forint volt, ami nettó 158 ezer forint. A versenyszférában a bruttó bérek emelkedése 4,4 százalék volt éves alapon, a rendszeres kereseteké 3,6 százalék. A 0 százalékos januári infláció mellett így még a viszonylag visszafogott versenyszféra béremelkedés is nettó 4 százalék reálkereset-emelkedést jelent.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







