Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni.
A jelenlegi 16 százalékos szja-kulcs 15 százalékra történő csökkentését javasolja 2016-tól a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormánynak - jelentette be Rogán Antallal közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Ezt tudjuk eddig
1. 16%-ról 15%-ra csökkenne az szja-kulcs.
2. Tovább növekedne a kétgyermekes családok adókedvezménye.
3. A tőkehús áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődne.
A kormány szerdán tárgyalja a 2016-os költségvetés tervezetét és a hozzá kapcsoló adójogszabályokat. A minisztérium javaslatai közül talán a legérdekesebb változás, hogy a személyi jövedelemadó egységes kulcsa a jelenlegi 16 százalékról 15 százalékra csökkenne. Varga Mihály tájékoztatása szerint ezzel 120 milliárd forint maradhat az érintett 4 millió embernél.
A sajtótájékoztatón Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: az szja-kulcs mérséklődésével és a gyermekek utáni adókedvezmény növekedésének köszönhetően
- egy két átlagkeresővel rendelkező, gyermektelen családnál havi 4700, éves szinten pedig ennek megfelelően 56 ezer forinttal több marad,
- míg egy olyan családnál, ahol két, minimálbéres kereső van, és két gyermeket nevelnek, havi 7100 forinttal (évi 85 ezerrel) több marad.
- Egy két átlagkeresős, kétgyermekes családnál havonta 9000-9500 forinttal marad több jövedelem.
A Portfolio elemzői véleménye szerint eddig megismert tervek nem rajzolják át a hazai adórendszer karakterét. Az szja-kulcs 1 százalékpontos mérséklése a nettó bérek mintegy 1,5 százalékos emelkedését eredményezi. Mivel az adó lineáris, ezért az alacsony és magas jövedelműek számára az adókedvezmény egyforma mértékű.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez azt is jelenti, hogy azt a feszültséget, miszerint az alacsony jövedelműek adóterhelése nemzetközi összevetésben rendkívül magas, a mostani lépés csak jelképes mértékben kezeli. Természetesen ez csak akkor változna meg, ha a kormány progresszív jövedelemadót vezetne be (a magas jövedelműek erősebb adóztatása árán), vagy az szja-t egészen extrém mértékig csökkentené.







