7 °C Budapest

Ennyit keres a legendás magyar tévés: égnek áll a hajad

Pénzcentrum
2016. április 2. 16:04

Megdöbbentő vallomással rukkolt elő az egykori népszerű műsorvezető, Dömsödi Gábor: most havonta keres annyit, mint tévésként egy nap alatt. Ennek ellenére elégedett a mostani helyzetével, mivel így legalább nem kell három helyen helyt állnia egyszerre. Kiszámoltuk, hogy az átlagkereset hányszorosát vitte haza régebben a műsorvezető.

Az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a magyar polgármesterek fizetése, így Dömsödi Gábornak, az egykori tévésztárnak is meg kell küzdenie az alacsony bérrel. Kevesebb, mint nettó 300 ezer forintot visz haza havonta a Nógrád megyei Pásztó polgármestere.

Ez nem a megélhetésről szól, már csak azért sem, mert nagyjából annyi pénzt keresek havonta Pásztó első embereként, mint korábban tévésként egy nap alatt

- mondta az ATV-nek Dömsödi Gábor.

Kattints! Vége a jó világnak? Kitilthatják a magyar melósokat Ausztriából


Ha húsz munkanappal számolunk, és napi 250 ezer forinttal, akkor az sem kizárt, hogy tévésként akár 5 millió forintot is hazavitt a tévésztár egy hónapban. Persze ehhez az is kellett, hogy akár három állásban dolgozott párhuzamosan, ami mindenképpen megerőltető lehetett, Dömsödi egyébként örül annak, hogy már nem kell több munkahelyen egyszerre helyt állnia.

Mennyivel több ez az átlagnál?

Magyarországon az átlagkereset a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2016. januári adatai alapján 165 849 forint volt.

Az 5 milliós jövedelem ennek egyébként harmincszorosa. Nem ilyen nagy a különbség, ha azt vesszük figyelembe, hogy a tévésztár három forrásból kapta ezt a pénzt, így számolva már "csupán" tízszeres különbséget láthatunk.

Érdekes egyébként megnézni, hogy mennyivel nőtt a januári átlagkereset, ugyanis azt láthatjuk, hogy a 2015-ös átlaghoz képest (162 300 forint) csupán kevés növekedést mutat a nettó átlagkereset, pedig a vállalatok jelentős részénél év elején érkezik meg a megemelt első fizetés. Persze, ha 2015 januárjával hasonlítjuk össze az adatot, akkor 7,4 százalékos növekedést láthatunk, 2015 januárában ugyanis 154 444 forint volt a nettó átlagkereset.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nemcsak a kereset nőtt

Az alkalmazásban állók száma is növekedést mutat, idén januárban 2,95 millióan dolgoztak, míg egy évvel előtte csupán 2,85 millió volt ez a szám. Ez azt jelenti, hogy mintegy 100 ezer magyarral több dolgozik, mint egy évvel ezelőtt, ami 3,4 százalékos növekedést jelent.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.06 12:30
Miről szól ma a szervezetfejlesztés? 2026 elején sokféle válasz kering erre a kérdésre: új módszere...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?