A Magyar Posta pénteken 20 órától szombat reggel 6 óráig tervezett informatikai karbantartást végez, ez idő alatt valamennyi MPL csomagautomata leáll.
Elmarad a járási hivatalokban tervezett 10 százalékos létszámcsökkentés, de még mindig bizonytalan, hogy mi a kormányzat szándéka a közszférával - írja a Világgazdaság.
A kormányzat elfogadta az érdekvédők szakmai érvelését, amely szerint jelentős - 2,5-5 százalékos - munkaerőhiány alakult ki a járási hivatalokban, részben az alacsony keresetek, részben a létszámstop miatt, így inkább az üres álláshelyek betöltésére lenne szükség a létszámcsökkentés helyett.
-mondta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára.
Az állami tisztviselőkről szóló törvény tervezetének mellékletében szereplő táblázat alapján az érettségizett általános ügyintézők a legalacsonyabb előmeneteli fokozatban, állami fogalmazóként bruttó 160-200 ezer forint közötti illetményre, míg felsőfokú végzettségű társaik 180-300 ezer forintra számíthatnak. Az ugyanott legmagasabb előmeneteli fokozatnak számító állami vezető főtanácsosok diploma nélkül 250-400 ezer forintot, az egyetemet, főiskolát végzettek 350-500 ezer forintot kaphatnak. Vezetői munkakörben az osztályvezetők 420-720 ezer forintot, a főosztályvezetők 530-800 ezer forintot kaphatnak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







