A Magyar Posta pénteken 20 órától szombat reggel 6 óráig tervezett informatikai karbantartást végez, ez idő alatt valamennyi MPL csomagautomata leáll.
Komoly súly nehezedik most Pikali Gerdára: párja, Rékasi Károly kiesett jövedelme miatt a színésznő gondoskodik megélhetésükről. Ez korántsem könnyű feladat, és nem csak a színészpár helyzete miatt. A nők ugyanis jóval kevesebbet keresnek idehaza, mint a férfiak.
Hiába tűnt úgy, hogy Rékasi Károly felgyógyult motorbalesetéből, bulvárértesülések szerint most egy húsevő baktérium miatt ismét kórházi ápolásra szorul. Emiatt viszont a színész hosszú időre elesett bevételi forrásaitól, mindössze a Barátok közttől kapott táppénzre számíthat, amiből - elvileg - lehetetlenség megélni.
- mondta el az egyik bulvárlapnak a színéspár közeli kollégája.
Valóban nincs könnyű dolga a színésznőnek, hiszen nem könnyű egy fizetésből fenntartani egy háztartást (vagy többet, ha például gyerektarást is kell fizetni). Főként, hogy a statisztikák szerint a nők jóval kevesebbet kersenek Magyarországon, mint a férfiak.
Az Eurostat adatai szerint egy óra munkáért a magyar férfiak 18,4 százalékkal több pénzt kapnak, mint a nők. Ezzel Magyarország nagyjából az egyenlőtlenségi rangsor első harmadában van, de érdekes, hogy az észtek nagyon kilógnak a sorból a maguk majdnem 30 százalékos különbségével. Persze azt is érdemes hozzátenni, hogy az osztrákok 23, a németek 21,6, vagy a britek 19,7 százalékos "férfiprémiuma" is magasabb a magyarnál.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







