A Magyar Posta pénteken 20 órától szombat reggel 6 óráig tervezett informatikai karbantartást végez, ez idő alatt valamennyi MPL csomagautomata leáll.
Nem sikerült felzárkóztatni a magyar bérekeket a nyugati szinthez, és emiatt csalódottak a dolgozók. Kizárólag a számokra hagyatkozva nézzük meg, jelenleg hol tartanak a magyar bérek a uniós viszonylatban, milyen fejlődés ment végbe csatlakozásunk óta, és vajon miért nem sikerült elérni a kitűzött célokat.
A választókerületében élők számára az EU-s csatlakozás nem hozta meg a várt eredményt, nem történt meg a bérfelzárkózás a nyugati szinthez, és a dolgozók emiatt csalódtak. Ebből az egyszerű gondolatsorból jutott el Lázár János miniszter ahhoz, hogy nemmel szavazna, ha most lenne népszavazás az EU tagságról.
Az Eurostat adatai alapján Magyarország 2004-es csatlakozása óta 2014-ig eltelt évtizedben az euróra átszámított nettó átlagbérek közötti különbség az EU 28 tagállama és Magyarország között 21 százalékra csökkent. Azaz a bérek közötti "olló" ennyire szűkült. Amennyiben a legkorábban csatlakozó 15 tagországhoz viszonyítjuk a magyar béreket, akkor is ugyanúgy látszik, hogy a különbség csökkent - írja közelményében a Policy Agenda.

Ugyanakkor, ha megnézzük, hogy a környező országokban (Szlovákia, Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Románia, Bulgária), valamint a velünk együtt csatlakozott balti országok (Litvánia, Lettország, Észtország) mi a helyzet a bérek növekedését tekintve, akkor látszik, hogy valami hiba került a magyar modellbe.
Részletesebben vizsgálva a csatlakozás bérfelzárkózási mérlege Csehországban 35 százalék, Lengyelországban 36 százalék, Romániában és Bulgáriában (2007-es csatlakozásuk óta) 21 és 46 százalék volt. Nálunk egyedül Szlovénia teljesített rosszabbul, ahol nyílt az "olló", azaz valamelyest növekedett a különbség az EU átlag és a szlovén átlag között.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy minden magyar munkavállalónak a jelenlegi 12 havi fizetése mellett még egy 13. havi, egy 14. havi és még kb. háromheti munkabért kellene kapnia. Ha a versenytársaink képesek voltak nálunk nagyobb mértékben növekedni, akkor a probléma a magyar gazdaságpolitikában van.

Ennél is nagyobb gond, hogy a magyar megyék a bérszínvonal tekintetében is teljesen egyenlőtlenül növekednek. Míg Budapesten az EU-csatlakozás óta 74 százalékkal nőttek a nettó bérek, addig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csak 42 százalékkal. Ahogy a grafikon is mutatja, 2008-ig lényegében még azonos ütemben, együtt növekedtek a vizsgált megyék, majd egyre inkább nyílni kezdett az olló. A második lökést a tömeges közmunkaprogram 2012-es indítása adta. Ez időtől kezdve egyre inkább leszakadt a bérnövekedés ütemében a keleti országrész.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







