-1 °C Budapest

Megvan a megoldás a munkaerőhiány egyik nagy problémájára

2016. október 23. 14:05

A távmunkával járó előnyöket a munkavállalók után a munkáltatók is egyre többen ismerik fel. A kisebb irodatérrel és kevesebb energiafogyasztással járó spórolási lehetőségek mellett az otthoni munkavégzés lehetőségére plusz juttatásként tekintenek a dolgozók - ez különösen igaz az X és Y generáció tagjaira. A 2. Távmunka Meetupon technológiai cégek képviselői számoltak be az ezzel kapcsolatos tapasztalataikról.

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban jelenlévő cégek 34 százaléka szerint a dolgozóik több mint fele már otthonról végezheti el a feladatait 2020-ban. Ez nem csak a munkavállaló és a munkáltató számára jelent előnyt, de többek között csökkenti a városok közlekedési hálózatának terhelését is. A nemzetközi példákhoz hasonlóan Magyarországon is egyértelműen pozitív tapasztalatok fűződnek a távmunkához, a cégvezetők között viszont sokan még tartanak annak bevezetésétől.

A pozíciók több mint fele alkalmas az otthoni munkavégzésre

Az Invitel Csoportnál 2016 áprilisában vezették be a távmunka lehetőségét. Egy külső tanácsadók bevonásával készült hatástanulmány alapján 1200 munkavállalóból több mint 600 esetében találták úgy, hogy alkalmas a pozíciója otthoni munkavégzésre. Dr. Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes szerint a kollégákba vetett bizalom kifizetődött: átlagban nőtt a hatékonyság és plusz juttatásként tekintenek a lehetőségre, így elhivatottabbak is lettek a céggel kapcsolatban. 

A hat hónapos próbaidőszakot követően a távmunkát fókuszcsoportos felmérésekkel, valamint online kitölthető kérdőívvel értékelték. A vezetőktől és a munkavállalóktól beérkezett pozitív visszacsatolások alapján úgy döntöttek, megemelik a távmunkával tölthető napok számát és további 30 százalékkal bővítik azon beosztások körét, amelyek otthonról is elvégezhetőek. Érdekesség, hogy az ügyfélszolgálati munkánál mindezt a zavaró háttérzajok kiszűrését elősegítő program bevezetésével tervezik megoldani.

A technológiai megoldások támogatják a bizalmat

Major Sándor, a LogMeIn mérnöke öt pontban határozta meg az eredményes távmunkához szükséges feltételeket: legfontosabbnak a kölcsönös bizalom meglétét tartja, de szintén lényeges személyes találkozások biztosítása az akár eltérő kontinenseken dolgozó munkavállalók számára is. A jelenleg rendelkezésre álló alkalmazásoknak köszönhetően pedig a vizibilitás, a távolról dolgozók munkájának elismerése, és a közös vízió megteremtése és fenntartása elé sem gördül akadály. A távmunka gördülékenységét negyedéves, 360 fokos vizsgálatok is biztosítják. A LogMeIn fő tevékenysége éppen arra fókuszál, hogy böngészőnkből akár távoli számítógépekbe is beléphessünk, de a cég alkalmazottai rendszeresen használják a Slack, Jira, Trello alkalmazásokat is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A távoli munkavégzés társadalmi elvárássá válik 

"Az IBM minden dolgozója számára természetes a távoli munkavégzés, és a cég olyan eszközöket bocsát rendelkezésükre, amelyek bárhol használhatóak" - mondta Mészáros Tamás a vállalat együttműködési megoldásokért felelős szakértője. Technológiai értelemben a munkavégzésre közösségi tevékenységként tekintenek és ezért egy, a közösségre épülő multifunkcionális rendszerben is dolgoznak. A munkavállalók az összes fontos dokumentumot és programot visszakereshetően egy felületen belül találják meg, ez az IBM Connections. Ezzel a módszerrel a több százezer dolgozó nem csak vállalaton belül, de partnereivel is sokkal hatékonyabban működhet együtt, mint bárhol máshol.

Mindenkinek előnyös

A távoli munkavégzés számos munkaerő-piaci probléma megoldását jelenthetné, hiszen a kereslet és kínálat közötti strukturális különbségekre és a nők a férfiakéhoz képest alacsonyabb foglalkoztatási rátájára, valamint a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci integrációjára is megoldást kínál. Ráadásul hosszú távon a munkaadók számára is jól mérhető előnyökkel járna. Ezért hívta életre a piacvezető állásoldal, a Profession.hu a Távmunka Mozgalmat, amelynek részeként a folyamatos szakmai diskurzus mellett a cégen belül is bevezették a távmunkát, és jelenleg futó egyhetes kampányuk keretében ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítanak olyan pozíciókra, amelyek távmunkában is betölthetőek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?