A támogatás összege legfeljebb 300 ezer forint, melyet 10 évenként lehet igényelni a lakókörnyezet akadálymentesítésére.
Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatási programjában eddig mintegy 1300 cég vagy intézmény kért segítséget több mint 17 ezer munkahely megőrzéséhez összesen 13 milliárd forint értékben.
A KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása a járványhelyzetben elengedhetetlen a gazdaság sikeres újraindításához. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program keretében többek között mérnökök, kutatók, informatikusok, meglévő és újonnan felvett munkavállalók után kaphatnak támogatást a vállalkozások. A lehetőség az összes ágazatot lefedi, tavaly közel 23 ezer szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá.
A januárban újraindult programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318.920 forintot. A megítélt támogatást a munkáltató kapja, annak fejében érintett munkavállalóit legalább három hónapig köteles továbbfoglalkoztatni, munkabérüket nem csökkentheti.
A legtöbb munkavállaló után a fővárosból, Veszprém és Pest megyékből érkezett be kérelem. Az igénylő vállalkozások főként a feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatokból kerülnek ki. Mostanáig mintegy 1150 vállalkozás több mint 16 ezer munkavállalója esetében született meg a támogatási döntés összesen 12,5 milliárd forint értékben.
Bodó Sándor hozzátette: „Magyarországon a legutóbbi adatok szerint ismét több mint 4,6 millióan dolgoznak. A márciusi mutató szerint 4 százalékos hazai munkanélküliségi ráta kevesebb mint fele az euróövezet átlagának. A foglalkoztatás kiemelkedő mértékben bővült az IT ágazatban (több mint 34 ezerrel) és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységben (mintegy 26 ezerrel), ez minden bizonnyal részben a célzott bértámogatásnak köszönhető.”
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. május 23-ig.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








