A statisztikai adatok szerint 2025-ben mintegy 10 ezer migráns hagyta félbe a nyelvtanfolyamokat.
Az OKJ-s képzés a döntéshozók szerint már elavult volt, és számos olyan képzett szakembert adott, akik nem tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, hiszen nem volt igazán szükség az általuk megszerzett tudásra. Mutatjuk, mi van most helyette, hány szakma maradt meg, és melyeket érdemes kitanulni jó fizetés remányében.
Tavaly januártól a felnőttképzési rendszer teljesen megváltozott, a hagyományos OKJ-s lista megszűnt. A gyorsan változó technológiák, az egyre nagyobb teret kapó digitalizáció ráirányította a figyelmet a hazai felnőttképzési rendszer hiányosságaira, 2019-ben született meg a döntés a rendszer több lépcsőben történő megújításáról – ahogy erről a Pénzcentrum is beszámolt.
A megújult felnőttképzési rendszer szerinti képzések 2020. szeptember 1-jétől indíthatók, de ezzel párhuzamosan, 2022. december 31-éig a korábban hatályos jogszabályok alapján működő képzések is folytathatók. Az OKJ a döntéshozók szerint már elavult volt, és számos olyan képzett szakembert adott, akik nem tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, hiszen nem volt igazán szükség az általuk megszerzett tudásra. Éppen ezért radikálisan lecsökkentették a megszerezhető, államilag elismert szakképzések számát. Persze nagy kérdés, hogy beleszólhat-e az ’állam’, mit tanuljon egy felnőtt a saját szabadidejében, vagy akár ő maga is eldönthetné ezt a kérdést. Nyilván gazdasági szempontok mentén szükség van szigorú iránymutatásra, ugyanakkor, ha felnőttként kezelik az állampolgárokat, erre ritkábban kerül sor.
Nem épp népszerű?
Bár az elmúlt időszakban növekvő tendenciát mutat, nemzetközi összehasonlításban továbbra is döbbenetesen alacsony hazánkban a felnőttképzésben részt vevők száma. Míg a balti államokban a szakmát tanuló felnőttek aránya megközelíti a 30 százalékot, az EU-átlag pedig 11 százalék körül mozog, addig Magyarországon ez az arány mindössze 6-7 százalék körül alakul. A képzésben részt vevő személyek számának növelése elengedhetetlen feltétele annak, hogy csökkenjen a betöltetlen álláshelyek száma.
Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) rendszerét 2021-től felváltó szakmai képzések megújult rendszerében a Szakmajegyzékben szereplő szakmák mellett további szakképesítéseket is lehet szerezni a szakképző intézményekben vagy a felnőttképzőkben Ezek államilag elismert tanúsítványt adnak, s nyújtanak szakmai és gyakorlati jártasságot. Az alapszakmákat az iskolarendszerű szakmai oktatásban lehet elsajátítani.
Az iskolai rendszerű oktatásban az első két szakképesítés megszerzése végzettségtől függetlenül továbbra is ingyenes, a tanfolyami képzésekért viszont fizetni kell.
Mi éri meg?
A legfrissebb, 2022-es szakmajegyzék összesen 176 különböző foglalkozást sorol fel, korábban az OKJ-ban több mint 700 különböző foglalkozás volt elérhető országosan. De vajon melyik szakmát éri meg kitanulni? Mióta ismét elérhető az egyes foglalkozásokhoz kapcsolódó átlagkereset, azóta pontosan tudjuk, hogy a különböző FEOR kódokkal ellátott szakmákban mennyi az átlagkereset, így ha összevetjük ezt a szakmajegyzékkel, egyből kiderül, mit érdemes ma tanulni, melyik a legértékesebb szakma.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A TOP20 legjobban fizetett szakma között nem találunk olyat, amit felnőtt szakképzésben lehet tanulni, de ettől függetlenül függetlenül akadnak jólfizető lehetőségek a 2022-es Szakmajegyzékben
A koronavírus járvány első évében az egyik legfontosabb kormányzati feladat az egészségügyi dolgozók bérének rendezése volt, hiszen óriási teher hárult rájuk a veszélyhelyzetben. Hogy nekik emelkedett leglátványosabban a bérük 2020 és 2021 között, arról ebben a cikkben írtunk részletesen, de az adatbázisból az is kiderült, hogy egy általános egészségügyi asszisztens bruttó 484 529 forintot keresett átlagosan 2021-ben. Jó hír, hogy a szakmajegyzékben van ilyen képzés: akinek van érettségije, 2 év alatt megszerezheti ezt a képzettséget.
Szintén jól kerestek tavaly a villamosipari technikusok (elektronikai technikusok) nekik a bruttó átlagfizetésük 510 555forint volt – ez szintén elérhető 2 éves képzésben. Az élelmiszer-, italgyártó gép kezelői 401 057 forintot keresnek, a gépésztechnikusok 526 630 forintot, egy lakatos 369 268 forintot, egy finommechanikai műszerész 398 518, egy gyógyszergyártó gép kezelője 521 465 forintot, a hegesztők, lángvágók 376 871 forintot. A fegyveres szervek középfokú képesítést igénylő foglalkozásaiban havonta br. 522 580 forintot lehet keresni, szellőző-, hűtő- és klimatizálóberendezés-szerelőként átlagosan 362 842 forintot, orvosi laboratóriumi asszisztensként 522 453 forintot, környezetvédelmi technikusként 414 656 forintot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







