A Magyar Posta pénteken 20 órától szombat reggel 6 óráig tervezett informatikai karbantartást végez, ez idő alatt valamennyi MPL csomagautomata leáll.
Jól járnak a magyar politikusok azzal, hogy jelentősen megemelkedett itthon a bruttó átlagkereset: a parlament képviselők fizetése így bruttó 1,5 millióra nő márciustól, Orbán Viktor pedig 5,7 milliót vihet majd haza havonta bruttóban.
Ma tette közzé a KSH, hogy hogyan alakultak a hazai bruttó átlagkeresetek 2022-ben, ez pedig befolyásolja a magyar országgyűlési képviselők illetményét is, hiszen az 2018 óta ehhez van kötve - egész pontosan a bruttó átlagfizetés háromszorosát kapják meg.
Tavaly a bruttó átlagbér 438 814 forintról 515 800 forintra nőtt itthon, ami 17,55 százalékos emelkedés. Így a parlamenti képviselők alapilletménye bruttó 1 316 400 forintról 1 547 428 millióra emelkedik márciustól a 444 számításai szerint. De emelkedni fog a kormányfő, a házelnök és az államfő fizetése is:
- Orbán Viktor a miniszterelnöki fizetése mellé megkapja a parlamenti képviselők alapilletményét is, ami azt jelenti, hogy bruttó 4 870 680 forintról 5 725 484 forintra emelkedik majd a bére.
- Kövér László házelnöki fizetése márciustól a tavalyi bruttó 3 554 280 forintról 4 178 056 forintra nő.
- Novák Katalin köztársasági elnök a házelnöki fizetés 1,1-szeresét kapja, így bruttó 3 554 280 forintról 4 178 056 forintra nő majd a bére.
Címlapkép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







