A színésznő M. Kiss Csaba Én és a pénz című műsorában elmondta, hogy számára az anyagiak soha nem voltak elsődleges szempontok.
Komoly változások élesednek a fizetések körül: ez minden munkavállalót érint Magyarországon
Az EU döntése értelmében három éven belül végre kell hajtani azt az új irányelvet, amely a nemek közötti bérszakadék csökkentésére irányuló erőfeszítések részeként kötelezné a munkáltatókat arra, hogy az álláshirdetésekben közzétegyék a bértartományokat.
Sok munkáltató jelenleg kerüli a meghirdetett állások bérének feltüntetését, és ehelyett olyan kifejezéseket használ, mint "a tapasztalattól függően" vagy "versenyképes fizetés". Az EU új, a bérek átláthatóságáról szóló irányelvének részeként a jövőben elvárnák, hogy az álláshirdetésekben közzétegyék a bértartományokat - írja a Portfolio a Business Post alapján.
A bérek átláthatóságára vonatkozó új szabály azt jelenti, hogy a vállalatoknak a jövőben nemcsak az álláshirdetésekben, hanem saját alkalmazottaik esetében is közzé kell tenniük a munkakörök bértartományait. A pontos fizetést nem kell majd közzétenniük, mivel félő, hogy az üzleti szempontból érzékeny lehet.Az Európai Bizottság szerint a bérek átláthatósága egy újabb kulcsfontosságú lépés annak biztosításában, hogy a férfiak és nők egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak. Az európai nők
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







