A Magyar Posta pénteken 20 órától szombat reggel 6 óráig tervezett informatikai karbantartást végez, ez idő alatt valamennyi MPL csomagautomata leáll.
Keresztet vethetnek ezek a dolgozók az évközi emelésre? Ezzel szúrná ki a szemüket a munkáltató
Lemondanának az évközi minimálbér-emelésről a szakszervezetek, ha cserébe jelentős bérfejlesztést kapnak januártól - hangzott el az RTL Hiradóban. Úgy számolnak, jövőre 15%-os emeléssel lehetne megőrizni a minimálbér vásárlóértékét.
A szakszervezetek abban állapodtak meg, hogy idén a második félévben újabb bérfejlesztés jöhet, ha csökken a minimálbér vásárlóértéke az év eleji emeléshez képest. Azonban erre most nincs reális kilátás - derült ki a műsorból. Néhány napja derült fény arra, hogy csak jövő év elejétől emelnének a munkáltatók, és mindössze 10%-kal.
Az inflációt még júliusban is magasabbra mérte a KSH, mint amennyivel a minimálbérek nőttek idén. A minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum 14 százalékkal emelkedett év elején, az infláció azonban még júliusban is 17 százalék felett volt a KSH szerint:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







