A BUX hétfőn, kedden és szerdán is csúcsot döntött, a Mol és az OTP is elérte az eddigi legmagasabb záró értékét a hét első felében.
A kukásokon spórolna a MOHU, országszerte 10-20 százalékkal csökkentené a helyi hulladékkezelő cégek juttatásait. A koncesszió első két évének sajátos nyugalma után a hulladékipart irányító magáncég 2025-ben akár ötödével is kevesebbet fizetne a települési szállítóknak - írja a Népszava.
A MOHU 2025-re országosan 10-20 százalékkal csökkentené a helyi hulladékkezelő cégek juttatásait – közölte Nagy László, a Köztisztasági Egyesülés vezetője. Ez több vállalat számára elfogadhatatlan, ezért az év végéig tárgyalások zajlottak. A megegyezés sürgős, mivel jövőre érvényes szerződésekre van szükség minden régióban.
A lap információi szerint több önkormányzati hulladékszállító, például Siófokon és Pécsen, visszautasította a régiókoordinátor által tett csökkentett díjajánlatot, amely helyettesítésüket is kilátásba helyezte. Balassagyarmaton már megkezdődött a szolgáltatóváltás. A Mol tulajdonában álló MOHU régiókoordinátorokon keresztül osztja el a díjakat, akik saját területükön alvállalkozókkal vagy közvetlenül végzik a feladatokat.
Nagy László aggodalmát fejezte ki, hogy az elhúzódó viták miatt egyes helyeken a szemét az utcán maradhat. Véleménye szerint a MOHU működése egyre kevésbé különbözik az NHKV korábbi, válságokat okozó gyakorlatától. Bár a MOHU állítja, hogy minden régiókoordinátorral szerződött, a díjcsökkentés részleteit nem kommentálták, és az alvállalkozók tárgyalásait is a koordinátorokra bízzák.
Címlapfotó: Bruzák Noémi, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







