5 °C Budapest
CATL Contemporary Amperex Technology Co. Limited electric vehicle battery manufacturer, battery factory, Automotive News Europe, Sustainable Mobility Solutions in Arnstadt, Germany - February 05, 2024

Mi folyik a debreceni CATL-gyárban? Elbocsátási hullám után most gigászi toborzóakciót hirdetett a vállalat

MTI
2025. október 28. 08:27

A kínai CATL újabb nagyszabású toborzási kampányt indított Debrecenben és a környező településeken, amelynek célja több száz új munkavállaló felvétele a következő hónapokban - közölte a vállalat.

A világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója elsősorban helyi lakosokat szeretne foglalkoztatni a termelési, gyártási, minőségbiztosítási és logisztikai területeken.

A CATL emlékeztetett, hogy mintegy 3000 milliárd forintos beruházásból építi fel második európai gyárát Debrecenben, ahol az év végén indulhat el a próbagyártás. A modulösszeszerelő csarnok közben újabb gyártósorral bővül, a dolgozói létszám pedig 800-ról 1400 főre emelkedik.

A mostani a vállalat negyedik toborzási kampánya a térségben. A CATL a Debrecenben és 60 kilométeres körzetében élőket célozza, és várja a diplomás, illetve szakképzett jelentkezőket – életkortól és nemtől függetlenül.

A toborzási tervek azért lehetnek meglepőek, mert a kínai cég idén nyáron több tucat magyarországi dolgozóját kirúgta - emlékeztetett a Telex.

A gyár jelenlegi működését kínai és más nemzetiségű szakemberek is segítik, de a vállalat hangsúlyozta: hosszú távú stratégiája a helyi munkaerőre épül. A kínai szakértők főként az új technológiai folyamatok betanításában vesznek részt.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A CATL 2022 ősze óta építi jelenlétét Debrecenben, és az elmúlt években szoros kapcsolatot alakított ki a Debreceni Szakképzési Centrummal (DSzC). A közös cél a duális képzések elindítása és a helyi szakember-utánpótlás erősítése.

A DSzC-vel közösen hamarosan elindul az akkumulátorgyári operátor képzés is, amely három hónap alatt száz jelentkezőnek ad lehetőséget szakképesítés megszerzésére – közölte Csin Liang (Qin Liang) gyárigazgató.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.06 12:30
Miről szól ma a szervezetfejlesztés? 2026 elején sokféle válasz kering erre a kérdésre: új módszere...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?