Az UNION Biztosító múlt hónapban bevezetett új konstrukciójának a népszerűségét mutatja, hogy az értékesítés első hónapjában 100 millió forintot meghaladó összeget helyeztek el az ügyfelek az UNION-Smaragd befektetési eszközalapjaiba.
Az UNION Biztosító világviszonylatban is újdonságnak számító terméke, az UNION-Smaragd olyan egyszeri díjas életbiztosítás, amely az ügyfél által elérhető hozam maximalizálására törekszik. A biztosító saját pénzével - automatikus kötvénykölcsönnel - kiegészíti, tekintélyes összeggel megnöveli az ügyfél befektetését, így a kölcsönadott összeg is teljes mértékben az ügyfélnek kamatozik nagyon kedvező, 3,5 százalékos kölcsönkamat mellett. Így elmondható, hogy a biztosító pénze az ügyfélnek dolgozik, jelentősen megnöveli megtakarításának hozamát a költségek levonása után is.
A biztosító termékhez kapcsolódó mindhárom befektetési eszközalapjával kimagasló hozamú teljesítményt ért el, ráadásul átláthatóan, rugalmasan kezeli az ügyfél megtakarítását. A befektetési alapokkal ellentétben nem kell eladási és vételi árfolyam közti különbséget fizetni, a banki kamatoknál pedig lényegesen magasabb hozam érhető el. A megtakarítás euróban vagy forintban egyaránt vezethető.
Az egyszeri díjas életbiztosítás különösen kedvező lehet például vállalkozók számára, akik nem rendelkeznek havi fix jövedelemmel, számukra kedvezőbb egy nagyobb összeg elhelyezése befektetés céljából. A felhalmozott pénz ráadásul rugalmasan, kedvező feltételek mellett felvehető akár teljes egészében, akár részösszeg formájában.








