Kishazánkban sokan vannak olyanok (sőt ők vannak többen) akiknek csak egyetlen megtakarítási forma létezik, ez pedig nem más, mint a bankbetét. Azonban vannak akik ezt még tovább tudják fokozni és devizabetétben helyezik el a pénzüket. Itt most elsősorban a külhonba szakadt hazánkfiára gondolok, akik visszatértek szülőföldjükre (bár a legtöbben már csak törni a magyar) és csak a "kemény valutában" bíznak, ezért kizárólag dollárban vagy euróban hajlandóak elhelyezni megtakarításaikat. Valójában jók ezek a befektetések vagy csak a sznobság dolgozik?
Egy biztos, a deviza már nem csak a hiteleknél, hanem a betéteknél is terjed, pedig ha valaki egymillió forintot devizában helyez el a bankban, annak az alacsonyabb kamat mellett még az árfolyamkockázattal is számolnia kell!
Hazánkban a legtöbb pénzintézet kínálja a megtakarításnak e formáját. Attól függően, hogy mekkora összeget szeretnénk elhelyezni az általunk kiválasztott banknál, mekkora a futamidőre és milyen devizában rengeteg konstrukció közül választhatunk. Általánosságban azonban elmondható, hogy a devizabetétek kamatai jócskán elmaradnak a forintbetétek kamataitól.

Érdekes módon azonban a deviza nem csak a kölcsönöknél, hanem valamennyire már a betéteknél is népszerűbbé vált. Mikor a az MNB statisztikáit vizsgáljuk akkor elmondhatjuk, hogy míg a forintbetétek mennyisége csökken a megtakarításokon belül addig a devizabetétek aránya növekszik. Valamint a devizabetétek és a deviza alapú fogyasztási hitelek kamatkülönbözete csökken (euro alapú termékek esetén).
Más azonban a helyzet akkor, ha az alkalmazott árfolyamokkal is kalkulálunk. Itt a volatilis forint árfolyam mellett a banki tranzakciós költségekre is gondolnunk kell. A betéteknél a bankok szinte kizárólag (legalábbis az alacsonyabb összegek esetén) valutaárfolyamot alkalmaznak, ebben az esetben a vételi és az eladási árfolyam között gyakran 5-6 százalék is van. E szerint: ha valaki egymillió forintot euróra vált, hogy ezt például lekösse, de abban a pillanatban meggondolja magát, és mégis a forintot kéri, akkor pénzéből már körülbelül hatvanezer forint hiányzik. A kalkuláció akkor is érvényes, ha a pénz hosszabban pihen a bankban, csak éppen az árfolyamok időközben bekövetkező mozgása miatt nem ennyire érzékelhető. Tehát ennyi százalékkal "olvad" a devizában takarékoskodók vagyona minden tranzakciónál.
Összességében akkor most jó vagy rossz ez a megtakarítási forma? Erre a kérdésre egyértelmű választ szinte lehetetlen adni. Ugyanis ennek megválaszolása mindig a befektető helyzetétől és elvárásaitól függ. Amennyiben valakinek a jövedelme devizában keletkezik, illetve devizahitelt törleszt akkor egy kiváló megtakarítási forma lehet (már amennyiben nem hajlandó nagyobb kockázatot vállalni). Azonban csak "presztízsből" nem biztos, hogy kifizetődő ez a fajta befektetés.
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. január 13. 16:45
Media1
2025. december 2. 13:23
MEDIA1 | 2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor | 2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog | 2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet | 2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 13. 19:04

Pénzcentrum | 2026. január 13. 18:43

Agrárszektor | 2026. január 13. 19:29





