-9 °C Budapest

Piacra lépett a Skandia

Pénzcentrum
2006. május 24. 16:00

A svéd Skandia csoport - amelyet 1855-ben alapítottak Stockholmban, és 2006-tól a brit/dél-afrikai Old Mutual Csoport részét képezi - a befektetési jegyek és a nyugdíjtermékek területén az egyik legnagyobb szolgáltató a világon. Egyik terméke, a Skandia unit-linked biztosítás Magyarországon most német leányvállalatának, a berlini Skandia Lebensversicherung AG-nek a határon átnyúló ügyleteként jelenik meg a kínálatban.

A Skandia igazgatója Magyarországon dr. Ercsey Szabolcs, 1969-ben Budapesten született, és jelentős németországi tapasztalatokkal rendelkezik. 2001 és 2005 között Ercsey a Fundamenta-Lakáskassza budapesti regionális igazgatójaként dolgozott, azt megelőzően pedig a Fundamenta Lakás-takarékpénztár Rt. banki értékesítésének volt a vezetője, amely a német Schwäbisch Hall lakás-takarékpénztár leányvállalata. Korábban különböző beosztásokban dolgozott a HypoVereinsbank Hungária Rt.-ben, ahol végül az igazgatóság tanácsadó csapatának vezetője lett.

Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Kölni Egyetemen végezte. 1993-ban doktori fokozatot szerzett közgazdaságtanból.

A társaság

Az 1855-ben, Stockholmban alapított Skandia Európa egyik legsikeresebb befektetési társaságává nőtte ki magát a több mint 150 éves üzleti tevékenysége során. Termékválasztéka a korszerű, befektetés-orientált nyugdíj-megoldások és pénzügyi szolgáltatások széles skáláját tartalmazza, ezek túlnyomórészt unit-linked élet- és nyugdíjbiztosítások, és vállalati nyugdíjalap-termékek. Mint a világ egyik legnagyobb szolgáltatója a unit-linked biztosítási kötvények vonatkozásában, és mint globális szereplő, amely több mint 20 országban tevékenykedik, a Skandia olyan fejlett piacokon számít a piacvezetők közé, mint az Egyesült Királyság és Svédország. A kezelésében lévő eszközök összessége jelenleg meghaladja a 70 milliárd USA dollárt.

A Skandia csoport ma az 1845-ben alapított brit/dél-afrikai Old Mutual Csoport részét képezi, amelynek szerte a világon több mint 50.000 embert foglalkoztat, és amely Európában a tíz legnagyobb életbiztosítási szolgáltató között szerepel.

1991. óta a Skandia Németországban is a unit-linked - biztosítási fedezettel rendelkező vagy nem rendelkező - pénzügyi termékek szakértőjének számít. Mivel Németországban több, mint 300.000 ügyfele van, a befizetett új biztosítások díjtartaléka 1,1 milliárd euró, a teljes díjtartalék összege pedig 10,4 milliárd euró, a Skandia Lebensversicherung AG 2005-ben 23 millió eurós rekorderedményt könyvelhetett el.

A termék

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Skandia unit-linked biztosítás a magyar jogszabályoknak alárendelt, euróban létrehozott, és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PszÁF) ellenőrzése alatt álló unit-linked (befektetéssel kombinált) életbiztosítás. A német Skandia Lebensversicherung AG a német Pénzügyi Szervezetek Felügyelete, a BAFin ellenőrzése alatt áll.

Németországban a Skandia Lebensversicherung AG azzal büszkélkedhet, hogy a minőségi piac legjobbjai közé sorolják. A vállalat unit-linked biztosítása a termék figyelemreméltó sajátosságai miatt emelkedik ki a többi közül:

· az alapok széles választéka: nemzetközileg elismert szolgáltatók 50 befektetési alapjából válogat, amelyeket a csoport saját minőségbiztosítása a "4P képlet" szerint válogatott ki
· további négy, menedzselt alap portfolió
· választható garancia-alap rendszer: 10 garancia-alapot tartalmaz, és garanciát biztosít a legmagasabb árfolyamra
· ingyenes, azonnali kombináció az összes alap és az összes portfolió bevonásával
· teljes körű lemondás mindenféle megterhelésről
· korlátozásmentes és ingyenes átváltás és átirányítás, kiegészítő költségek nélkül
· dinamizálható a prémium összege (5 százalék)
· a kifizetés választhatóan készpénzben vagy az alap részvényeiben történik.

Ezeknek a termékjellemzőknek az összessége lehetővé teszi, hogy a Skandia vezető szerepet játsszon a minőségi piacon, nemcsak Németországban, hanem Magyarországon is.

A Skandia termékei nem tisztán biztosítások, hanem inkább a nyugdíjcélú befektetés egy formáját jelentik. Ilyen összefüggésben, a Skandia unit-linked biztosításánál a haláleseti fedezettség csökkentett mértékű, a befektetési jelleg miatt (az első három évben a befizetett díjak visszatérítését jelenti, azt követően a befektetési érték 100 százaléka, plusz maximum 5 000 euró). Ez az oka annak, hogy a Skandia-kötvény nem követeli meg a rendszeres egészségügyi ellenőrző vizsgálatot.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42