Napról-napra találkozhatunk a Magyar Posta reklámjaival, melyek kreatívan igyekeznek tudtunkra adni, nem kell feltétlenül bonyolultan intéznünk pénzügyeinket, megkaphatunk mindent egy helyen, a postán. Nézzük, mi is ez a minden és milyen áron ajánlják!
A postára a legtöbben a sárga csekkek befizetése miatt járnak, mostanra azonban már a pénzügyi termékek széles palettájával találkozhatunk a hivatalokban. Ha minden jól megy, a jövőben már a csekkbefizetések is automatikusan mennek majd, így a posta munkatársai több időt fordíthatnak a banki és biztosítási termékek értékesítésével és az ügyfeleknek történő tanácsadással.
A postát alapvetően az teheti széles körben vonzóvá a pénzügyek intézése szempontjából, hogy kiterjedt hálózattal rendelkezik, valamint hosszú nyitva tartással dolgozik. Mindez persze nem hatja meg a más bankoknál internetes előfizetéssel rendelkezőket, magától értetődő, hogy a postát elsősorban azok preferálják, akik továbbra is a személyes ügyintézésben bíznak a pénzügyek területén. (A posta is kínál ugyanakkor net- és telebanki szolgáltatást, amint ez a későbbi felsorolásból kiderül, az ügyfelekre azonban az a jellemző, hogy a többség csak a telefonos ügyintézés iránt érdeklődik. A mintegy 80 ezer számlatulajdonos ügyfélből 2 ezernél is kevesebben rendelkeznek NetBanki előfizetéssel.)
A Posta jelenleg a következő pénzügyi szolgáltatásokat nyújtja:
- Folyószámla-vezetés
- Bankkártya
- Telebank, internetbank
- Személyi kölcsön
- Pénzpiaci és ingatlan befektetési jegyek
- Takarékbetétek (Erste és OTP termékek)
- Kincstári takarékjegy
- HozamŐr (garantált hozamú, életbiztosítással kombinált befektetés)
- Kötelező és casco, baleset- és utasbiztosítás
- Biztosítással kombinált befektetési termékek
A posta igyekszik a fenti szolgáltatásokat a lehető legmodernebb úton és a leggyorsabban nyújtani, a legnagyobb postahelyeken közvetlen online kapcsolatot létesítettek az Erste Bank számlavezető rendszerével.
Lássuk végezetül, mibe is kerül nekünk a posta, mint pénzügyi szolgáltató választása!

Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







