A Deloitte banki üzletágának legfrissebb jelentése szerint a világvárosok piacán jellemző, hogy számos bank versenyez ugyanazért az ügyfélkörért. A siker érdekében a bankoknak meg kell különböztetniük magukat egymástól és olyan különleges szolgáltatásokat kell nyújtaniuk, melyekkel felkeltik ügyfeleik érdeklődését.
Egy közvélemény-kutatás során a megkérdezettek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy a bankválasztásuk elsődleges oka annak elhelyezkedése, illetve elérhetősége - írja a Világgazdaság.
Ki kell emelni, hogy bár a bankok igyekeznek a költséghatékonyabb csatornák (internet, call center) felé terelni az ügyfeleket, a többség még mindig a bankfiókban szereti intézni pénzügyeit. A megkérdezettek több mint fele továbbra is ugyanazt a bankfiókot, míg az ügyfeleknek csupán 20%-a veszi igénybe veszi igénybe a szolgáltatásokat az interneten és ötödük az ATM-en keresztül.
A válaszadók négyötöde mondta, hogy havonta legalább egyszer felkeresi a bankfiókot, de 43%-uk heti rendszerességgel látogatja a fiókokat.
A jelentés szerint a versenyképes díjak rendkívül fontosak az ügyfelek számára, ezen a téren azonban csupán a megkérdezettek kis hányada elégedett bankjával. A magas szintű szolgáltatások segítenek megállítani az ügyfelek lemorzsolódását és elmélyítik az ügyfélkapcsolatokat, ezért nélkülözhetetlen a kiemelkedő minőség biztosítása a bankok számára.
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. január 13. 16:45
Media1
2025. december 2. 13:23
MEDIA1 | 2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor | 2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog | 2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet | 2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 14. 10:03

Pénzcentrum | 2026. január 14. 09:03

Agrárszektor | 2026. január 14. 09:09





