Októberben 3 új alap indult - két garantált alap, s egy származtatott alap. Az ingatlanalapok száma nem változott. A BAMOSZ-tagok által kezelt összvagyon októberben 0,3 százalékkal csökkent, 2.542 milliárd forintra - derül ki a BAMOSZ októberi jelentéséből.
Az alapokból összesen 25 milliárd forintot vontak ki, amit a 18 milliárd forintot kitevő hozamok ellensúlyoztak. Az alapok összvagyonának 64 %-át kitevő nyilvános nyíltvégű értékpapíralapok száma nem változott, vagyonuk 0,3 %-kal csökkent. A 14 milliárd forintos visszaváltás mellett 10 milliárd forint volt a hozamok vagyonnövelő hatása.
A 7 zártkörű értékpapíralap vagyona 2,6 %-kal nőtt (a hónap során a leggyorsabban), ennek oka elsősorban a 300 millió forint új befektetés mellett a zártkörű garantált és részvényalapok teljesítménye volt. A hónap végén az alapok vagyona 67 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 2,6 %-a. (A grafikonok a zártkörű és nyilvános alapok vagyonát együtt mutatják.)
Az ingatlanalapok száma sem változott, a 20 alap vagyona a hónap során 1,8 %-kal, október végére 596 milliárd forintra csökkent, arányuk azonban így is az összvagyon 23,5 %-a. A 14 milliárd forintos tőkekivonás mellett az alapok teljesítménye 3,2 milliárd forinttal növelte az alapok vagyonát.

A pénzpiaci alapok vagyona 0,9 százalékkal emelkedett, a kötvényalapok vagyona 3,1, az ingatlanalapok vagyona 1,8 százalékkal csökkent.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 35 részvényalap vagyona 0,7 %-kal nőtt, október végén meghaladta a 290 milliárd forintot. Bár a hónapban 900 milliárd forintot vontak ki az alapokból, a hozamok viszont 2,9 milliárddal növelték a vagyont. A tiszta részvény alapok vagyona 1,7 %-kal, a részvényalapok vagyonának 85 %-át kitevő részvénytúlsúlyos alapoké 0,5 %-kal nőtt.
Bár kisebb mértékben, de tovább csökkent a 29 kötvényalap vagyona októberben is, összvagyonuk a hónap végén 3,1 %-os csökkenés után 292 milliárd forint volt. Némileg lassult a tőkekivonás is, a kötvényalapokból közel 12 milliárd forintot vontak ki a hónapban, míg a hozamok összességében 2,2 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát.









