-3 °C Budapest
Revolut app logó. A Revolut egy digitális banki alternatíva, amely előre fizetett bankkártyát, valutaváltást és peer-to-peer fizetéseket is tartalmaz.

Tömegek bankszámláját zárolják Magyarországon: itt a bejelentés - mégis, mi ez az egész?

2025. november 5. 07:22

Hiába kapta meg a Revolut a kriptoengedélyt, a magyar ügyfelekre továbbra is korlátozások vonatkoznak - tájékoztatta ügyfeleit a pénzintézet. Az ügyfeleknek vélhetően meg kell várniuk, míg a magyar hatóságok beemelik a hazai gyakorlatba is a szabályozást, addig nem férhetnek hozzá szabadon a kripto-megtakarításaikhoz.

A Revolut bejelentette, hogy leányvállalata, a Revolut Digital Assets Europe Ltd. hivatalosan is megkapta a MiCA (Markets in Crypto-Assets) engedélyt a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettől (CySEC). Az engedély lehetővé teszi, hogy a vállalat az új, uniós szinten egységesített szabályozásnak megfelelően nyújtson kriptoszolgáltatásokat Európában.

A magyarországi ügyfelek azonban egyelőre nem férhetnek hozzá a Revolut teljes kriptoportfóliójához, mivel a szolgáltatásokra vonatkozó hazai korlátozások továbbra is érvényben maradnak – hívta fel a figyelmet a cég ügyfeleinek küldött tájékoztatójában.

A Magyarországon élő ügyfeleink esetében a kriptoszolgáltatásokra vonatkozó jelenlegi korlátozások továbbra is érvényben maradnak. Amint új információval rendelkezünk arról, hogy ezeket mikor oldják fel, értesíteni fogunk

– írta a Revolut.

A Revolut korábban interjút adott lapunknak, ebből arra lehet következtetni, hogy bár a cég már megszerezte az uniós szinten elismert MiCA-engedélyt, ez csak az első lépés a kriptoszolgáltatások teljes körű magyarországi bevezetése felé. A vállalat elmondása szerint rendszeresen egyeztet a magyar hatóságokkal, köztük a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával (SZTFH), ugyanakkor a magyar jogszabályok értelmében a kriptoeszköz-szolgáltatók tevékenységéhez hazai engedélyre is szükség van. Kiemelték: Ennek pontos részletszabályai azonban még nem jelentek meg (érdemi tájékoztatás sincs róla), így a Revolut – és más piaci szereplők – egyelőre nem tudják teljes körűen elérhetővé tenni kriptoszolgáltatásaikat a magyar ügyfelek számára.

A MiCA-engedély tehát fontos mérföldkő, de a magyar hatósági szabályozás kialakítása nélkül a szolgáltatások újraindítása még várat magára.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

MiCA-engedély: új európai szabályozás a kriptószektorban

A MiCA-rendelet az Európai Unió új szabályozási kerete a kriptoeszközök piacára. Az engedéllyel rendelkező szolgáltatóknak szigorú fogyasztóvédelmi, kockázatkezelési és átláthatósági követelményeknek kell megfelelniük.

A Revolut szerint az új engedély megszerzése nagyobb védelmet, átláthatóságot és megbízhatóságot biztosít a felhasználóknak, ugyanakkor a működésük is átalakul: a vállalat a jövőben nem közvetít harmadik felek felé megbízásokat, hanem saját tőkéjét használva közvetlen tranzakciókat bonyolít le ügyfeleivel.

A változások november végétől lépnek életbe

A Revolut közlése szerint a módosítások 2025. november 25-én lépnek hatályba, az ügyfeleknek pedig nem szükséges külön lépéseket tenniük. A fintech cég a következő hónapokban további, a MiCA-rendeletnek megfelelő funkciókat és kriptotermékeket is bevezetni tervez.

Mindeközben a magyar felhasználók számára továbbra is kérdés, mikor oldják fel a hazai kriptoszolgáltatásokra vonatkozó korlátozásokat – erről a Revolut ígérete szerint tájékoztatni fogja az érintetteket, amint új információk állnak rendelkezésre.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29