11 °C Budapest

Széles kínálat, nagy választék - csak győzz befektetési alapot választani!

Pénzcentrum
2007. január 29. 10:30

A hazai befektetési alapok száma már 200 felett jár, miközben az itthon is elérhető külföldi alapok száma már eléri a 150-et is. A kínálatra jellemző, hogy alig akad két egyforma alap, míg a keresleti oldalon a sok kisbefektető még az egyes alapfajták közti különbséggel sincsen tisztában - írja a Napi Gazdaság.

A kezdet kezdetén, 10 évvel ezelőtt még egyszerű volt a helyzet, a nyílt végű alapok palettáján megtalálható volt a kötvény-, a részvényalap és néhány vegyes alap. A későbbiekben, igyekeztek bővíteni a választékot, így a kötvényalapok mezőnye fokozatosan négyfelé vált. A likviditási alapok gyakorlatilag lekötött betétekbe fektetik a pénzüket, s kockázatuk, hozamuk is a betétekhez közelít.

A pénzpiaci alapokban legjellemzőbb elem a rövid futamidejű, néhány hónapos kicstárjegy. A klasszikus kötvényalapokat is két csoportra osztják, a rövid kötvényalapok 1 és 3 év közötti, a hosszúak pedig 3 év feletti átlagos futamidővel tartják papírjaikat.

A részvény- és vegyes alapok szintén két-két kategóriára oszthatóak a vásárolt részvény mennyisége alapján. Kötvénytúlsúlyos az alap, ha a vásárolt részvények száma 30 százalék alatti, kiegyensúlyozott vegyes alap, ha 30-70 százalékos. Részvénytúlsúlyos alapról van szó, ha az arány 70-90 százalék közötti, 90 százalék felett pedig tisztarészvény-alap a nevük.

Az ingatlanalapokat hajlamosak a befektetők a kelleténél biztonságosabbnak tartani. Ezek között nem lelhető fel óriási különbség, jelenleg az ingatlanforgalmazó alapok dominálnak.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egyre gyakoribb, hogy valamelyik alap külföldi papírokat vásárol. A külföldi alapok között pedig akad olyan, amelyik a jelenlegi hazai osztályozási keretbe nehezen, vagy egyáltalán nem is sorolható be. Ilyen például az ingatlanpiaci részvényekbe fektető részvényalap, vagy a különböző árupiaccal kapcsolatos befektetések.

Egyre gyakoribbá válnak azok az alapok is, melyek teljesítményét az "abszolút hozamú" (azaz total return) szemlélet határozza meg. Ez azt jelenti, hogy minden körülmények között pozitív teljesítmény elérésére törekszenek.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 27. 10:36
Újabb piacra lépett a magyar tulajdonú Paprika Studios: Horvátországban nyitott irodát a régió egyik...
Holdblog  |  2026. február 27. 09:40
Nagyon gyorsan változik a piac a mániák korában. Az intézményi és a kisbefektetői tőke is pillanatok...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
iO Charts  |  2026. február 27. 08:48
A legtöbb hagyományos befektető azért égeti meg magát a Web3 világában, mert a tőzsdén tanult fegyel...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom