K&H lekötött forint betétek 10,5% kamattal

Pénzcentrum
2007. május 21. 11:29

A K&H Banknál május 21-étől kiemelt kamatozással, egyéb termék vásárlása nélkül köthetők le a forint- és deviza megtakarítások. A kamatakció keretében a K&H az okos döntések bankjaként a korábban már itt elhelyezett betétek esetében is elérhetővé teszi az akciós forint vagy deviza kamatot.

A K&H Banknál májusban is jól jár az az ügyfél, aki kiemelt kamatozással köti le forint- és deviza megtakarításait. Az egyhónapos K&H lekötött betéttel 10,5%-os kamatot érhetnek el azok, akik új betéteket helyeznek el, legkevesebb 500 ezer forint, maximum 200 millió forint összegben, az akció ideje alatt. A 10,5%-os kamat eléréséhez sem más termék megvásárlása, sem egyéb befektetés nem szükséges. További jó hír, hogy az okos döntésre jó lehetőséget kínáló kedvező kamatakció a K&H deviza lekötött betétekre is vonatkozik. Az akció ideje alatt érdemes amerikai dollárban és euróban is lekötni az ügyfeleknek szabad pénzüket, hiszen a K&H e devizák esetében is kiemelkedő kamatot kínál. Előbbinél 5, míg az utóbbinál 3,5% a kamat.

A K&H Bank májusi kamatakciója keretében nem feledkezik meg azokról sem, akik már lekötötték megtakarításaikat a Banknál. Az akció ideje alatt a már meglévő betétek esetén is elérhető a kiemelkedően kedvező forint vagy deviza kamat. Aki meglévő betéteiből legalább 500 ezer forint értékben K&H garantált szerkezetű befektetési alapot jegyez, a vásárolt garantált alap értékének megfelelő összeget elhelyezheti az akciós lekötött betétben, kiemelkedően magas kamattal.

A K&H megtakarítási életbiztosítási szerződés megkötése estén szintén előnyös hozamhoz juthatnak a már meglévő betétek tulajdonosai. Amennyiben betéteikből legkevesebb 500 ezer forintért K&H megtakarítási életbiztosítási szerződést kötnek, a befektetés értékének megfelelő összeget elhelyezhetik az akciós lekötött betétben, kiemelkedően magas kamattal.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42