Könnyen előfordulhat, hogy a CNBC tőzsdejátékán az első 20 helyezett közül több személyt is kizárnak. A végén még az is lehetséges, hogy egy olyan kereskedőnek adhatják oda a többmillió dollárt érő nyereményt, akit gyanús ügyletei miatt már az amerikai értékpapírfelügyelet is vizsgált.
A businessweek.com szerint az egész egy szoftverhibára vezethető vissza, amely miatt könnyedén csalhattak egyes játékosok. A hibát kihasználva a csaláshoz folyamodóknak lehetőségük nyílt zárás után is kereskedni a papírokkal.
Ugyanakkor a nyertes, Joe Dondero a jelek szerint nem használta ki az anomáliát, az utolsó körben vette csak át a vezetést. A játékostársak panaszkodását azonban már sajátos stratégiájával is sikerült kivívnia, ugyanis általában olyan papírokkal kereskedett, amelyekre alacsony forgalom volt jellemző, így a játékosok attól tartottak, hogy ezek árait saját kereskedésével a valós tőzsdén könnyedén manipulálhatja Dondero.
Ezt azonban elméletileg kizárta az a nyilatkozat, amelyet minden, a döntőben részt vevő játékosnak alá kellett írnia. Ez a nyilatkozat volt hivatott azt garantálni, hogy egyik játékos sem manipulálja a valós árakat a játékban való jobb helyezés elérése érdekében.
A tőzsdejáték egyébként még márciusban vette kezdetét, és nem kevesebb, mint 375 ezer résztvevőt vonzott a milliós díjazás.








