A szabályok Ebben a hónapban is folytatjuk egy bank (UniCredit Bank) és egy brókercég (Concorde) segítségével életre hívott portfolióink követését. Nézzük tehát mit ajánlanak a profik erre a hónapra!
A szabályok most sem változnak: mind a három cég összeállít három portfoliót, egy kockázatmentest, egy közepes- és egy magas kockázatút, portfoliónként hárommillió forint értékben. (Nyilvánvaló, hogy egy adott eszközbe való befektetés hajlandóságát legnagyobb mértékben a befektető kockázattűrő képessége határozza meg.) A kialakított portfoliókat havonta egyszer lehet átrendezni, így hónapról hónapra megvizsgáljuk, hogy a befektetési eszközöknek mennyi volt a hozama, mennyit kerestünk (vagy veszítettünk) az adott portfolióval és természetesen minden esetben figyelembe vesszük a tranzakciós díjakat is.
Szerkesztőségünk nem szabott korlátokat egyetlen portfolió esetében sem. Tehát mindhárom szakembergárda az általuk kezelt portfoliókba bármilyen befektetési terméket, az általuk kiválasztott súlyban beválogathat. Azt, hogy ők mit ítélnek kevésbé-, közepesen- és nagyon kockázatosnak tapasztalataikra, szakértelmükre, elemzéseikre bíztuk.
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy sem a termékek, sem a portfoliók, sem pedig a cégek nem versenyeznek egymással (nem akartuk, és nem is lehet minden esetben összehasonlítani az egyes termékeket és portfoliókat egymással). Nem az a célunk ennek a sorozatnak az elindításával, hogy az év végén győztest hirdessünk; hanem, hogy minél több döntési alternatívát mutassunk be, megismertessünk minél több befektetési terméket és eszközt. Szeretnénk rávilágítani arra, hogy számtalan lehetőség van arra, hogy pénzünket ne csak a párnába tartsuk, hanem használjuk ki a bankok, a brókercégek és tőzsdék által nyújtott lehetőségeket itthon és külföldön egyaránt.
A Concorde tippjei
Móró Tamás, a Concorde munkatársa elmondta, hogy még egy hónapig tartanák az olajpapírokat, illetve a portfólió többi részét is, egy változás van: a magas kockázatú portfólióba bekerült a Motech tajvani napelemgyártó, mely jó növekedési kilátásokkal rendelkezik, ugyanakkor a szektorhoz képest jelentős diszkonttal árazott.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A konzervatív befektetés havi hozama 0,6 százalék volt, a közepes kockázatú befektetés értéke 7,5 százalékkal nőtt, és a magas kockázatú termékekből összeállított 6,2 százalékkal gyarapított a befektetők vagyonát.
Mit mond az UniCredit Bank?
Az elmúlt egy hónapban a BÉT újabb történelmi csúcsokat döntött meg, átlépte a 30.000 pontot. Az MNB döntése alapján a jegybanki alapkamat 7,75%-ra csökkent. Az EUR/HUF árfolyama 246 Ft körül mozgott. Külföldi piacokon az elmúlt hetekben oldalazás volt jellemző - mondta Szántai Tímea, személyi bankár.









