0 °C Budapest

Másfélszeres húsdrágulás: vizsgálat indult!

Pénzcentrum
2007. augusztus 13. 10:05

Csaknem egy évtizede nem látott mértékű inflációs rátáról számolt be a kínai statisztikai hivatal, melynek legfrissebb adataiból kiderül, hogy a távol-keleti országban a húsáruk csaknem másfélszeres áron voltak kaphatók júliusban, mint egy évvel korábban.

A júliusi inflációs ráta 5,6%-ot tett ki, mely gyakorlatilag a politikailag szenzitív élelmiszerárak 15,4%-os év/év alapú drágulásának köszönhető. Az adatokból jól látszik, hogy a fogyasztói kosár élelmiszeren kívüli elemei átlagosan csak 0,9%-kal értékelődtek fel egy év alatt, így kijelenthető, hogy az extrém mértékű drágulás az élelmiszerszegmensre korlátozódik.

A húsáruk ára júliusra egy év alatt 45,2%-kal emelkedett Kínában, míg a tojásért 30,6%-kal kell többet fizetni mint az előző év azonos időszakában.

Mivel a drágulás szinte csak az élelmiszerek terén érezhető, ezért nyilvánvaló, hogy egy kamatemelés nem oldaná meg a problémát. A szegény többséget sújtó infláció letörésére most hatósági vizsgálat indult, melynek keretében arra igyekeznek fényt deríteni, hogy nem a piaci szereplők versenyellenes összejátszása okozza-e az áremelkedést.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?