-4 °C Budapest

Pofátlan levelek a befektetőknek: bocsánatkérés helyett, milliárdos módra...

Pénzcentrum
2007. augusztus 16. 10:30

Az elmúlt hetek során rengeteg befektető a szívéhez kaphatott az árfolyamokat szemlélve, életérzésükön pedig az sem javított sokat, amikor postaládáikban felfedezték választott befektetési alapjuk levelét, melyből néhány dologra választ reméltek, esetleg némi bocsánatkérő magyarázatot szívesen fogadtak volna. Ehelyett a legnagyobb, bajba jutott amerikai alapok sokkal inkább egymásra mutogatnak, milliárdos vezetőik tollából pedig egyszerűen nem kívánkozik ki a "sajnálom" szó...persze elsősorban jogi megfontolásokból, mint arra a Wall Street Journal összeállítása rávilágít.

A következőkben szemezgetünk a lap által összeválogatott levelekből, melyeknél a kiragadott idézetek magukért beszélnek.

Black Mesa Capital (csaknem -10% augusztus első 8 napjában)

Az alap levele szerint a jelenlegi helyzetért a "váratlan, soha nem látott események" a felelősek, a menedzsment pedig mindent megtesz, válaszul "példa nélkül álló" intézkedéseket foganatosítanak. "A kérdés az, hogy mikor lesz ennek vége. A válasz, hogy nem tudjuk."

AQR Capital Management

"Ha az a pletyka járja, hogy voltak már szebb heteink is, akkor a pletyka igaz. Ha az a pletyka járja, hogy megviselnek bennünket a közelmúlt kvantitatív részvény kiválasztásának hibái, akkor a pletyka igaz. Ha ennél súlyosabb pletykák terjednek, akkor azok egyértelműen hamisak." Bizonyára mindenkit megnyugtat egy ilyen stílusú levél a nehéz pillanatokban...

Renaissance Technologies (csaknem -9% augusztus első 8 napjában)

"Sajnos az elmúlt napokban nem volt éppen a legnagyobb szerencsénk." Az alapkezelő vezére szerint nincs miért bocsánatot kérni, hiszen minden tőlük telhetőt megtettek, a mostani események pedig mindenkit váratlanul értek.

Highbridge Capital Management

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

"Mint bizonyára értesültek róla, számos hozzánk hasonló stratégiát követő befektetési alap példa nélküli volatilitással szembesül."

Abban mindenki egyetért, hogy a befektetők felé hatásosabb lenne egy sima bocsánatkérés, a jogászok azonban ettől óva intik az alapkezelőket, ez ugyanis hibáik elismerését és egyben későbbi perek alapját jelentené.

A sorból kilóg a Sowood Capital, mely a fentiek ellenére vállalta a következő sorokat: "Nagyon sajnáljuk, ami történt. Egy ekkora horderejű veszteség ilyen rövid idő alatt számunkra is olyan lesújtó, mint Önnek."

A jelenlegi események mellett minden bizonnyal ezek a levelek sem javítják a tengernyi pénzt kereső, fizetési listák élén tanyázó amerikai alapkezelők megítélését.

A WSJ írásával kapcsolatban a tárgyilagosság kedvéért megjegyezzük, hogy a jogilag kikényszerített korrekt ügyfél-tájékoztatás mellett elvileg minden befektetőnek tisztában kell lennie azzal, mibe is tette a pénzét a befektetési jegyek megvásárlásával, mely döntést szabad akaratából hozta. Az alapkezelőknek tehát bocsánatkérésre ugyan nincs okuk, az idézetteknél korrektebb és elfogadhatóbb hangvételű magyarázatot azonban talán lehetne adni.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
MEDIA1  |  2026. január 9. 16:29
Hosszan tartó betegség után, január 9-én elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletembe...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
ChikansPlanet  |  2026. január 9. 08:00
A napjainkban zajló geopolitikai feszültségek egyik fontos gazdasági és nemzetbiztonsági kérdése let...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?