4 °C Budapest

Mely állami cégeken kereshetünk milliókat?

Pénzcentrum
2008. február 28. 09:30

A hivatalos lista még várat magára, de a miniszterelnök szerint a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték, a Magyar Posta és az Állami Autópálya Kezelő részvényeihez juthatunk hozzá az új tulajdonosi program keretében. A kormányfő szerint "ha jól csinálják" a kisbefektetők, akkor 4-5-8 év alatt az egymillió forintnyi részvény 5-10-20 milliót is érhet - írja a Napi Gazdaság.

A Volánok esetében viszont nem gondolkodnak ilyen konstrukción, ami érthető is. Az előzetes adatok szerint tavaly a 24 cégből négy volt üzemi szinten eredményes, a többi veszteséges.

Piacképesebbnek tűnik a Magyar Posta, amely az elmúlt években rendre nyereséget produkált, s amelynek privatizációja korábban is időről időre felmerült. A 13,48 milliárd forintos jegyzett és 70,8 milliárdos saját tőkével rendelkező Posta 2006-ban a 174,5 milliárd forintos bevétel mellett 5,9 milliárdos üzemi és 1,89 milliárd forint mérleg szerinti eredményt ért e. Azonban költségeinek kétharmada bérjellegű kiadás, ami szintén nem igazán jellemző a tőzsdén lévő társaságokra. Szakértők szerint az viszont némileg a Posta mellett szól, hogy - épp arra hivatkozva, még nem készült fel a társaság a nemzetközi piacon való megmérettetésre - a korábbi 2009 helyett 2013-ig monopóliumot élvez bizonyos küldemények piacán.

Az ÁAK privatizációja sem új keletű, 2006 májusában Kóka János, a közlekedési tárca akkori vezetője állt elő a gondolattal, amelynek során a kormány 30 milliárd forintnyi tőkét akart tőzsdei tőkeemeléses privatizációval bevonni. Kóka akkori várakozásai szerint 20-40 százalék közötti tulajdonrész értékesítésével valósulhatott volna meg a terv, szerinte az "áldásadás után" körülbelül 6 hónapra lett volna szükség a cég részleges privatizációjához, amiből eddig nem lett semmi, a forrásokat akkor más csatornán szerezték be. Az ÁAK 2006-ban 6,5 milliárd forint adózás előtti nyereséget produkált, s némileg veszített korábbi pozíciójából azzal, hogy túladott a másik autópálya-üzemeltetőben meglévő 40 százalékos részesedésén, ráadásul ezzel egy tőle immár teljesen független versenytárs jelent meg a piacon. Az ÁAK értékét viszont legfeljebb csak mérsékelte a mostani tranzakció, ha ugyanis sikerül egy hosszú távú - 20-25 éves - sztrádaüzemeltetési szerződést kötnie az állammal és emellett minél többet sikerül kihozni a díjszedés lehetőségéből, akkor - megfigyelők szerint - jelentős értéket képviselhet a társaság a befektetők számára.

Hivatalos lista tehát még nincs, Gyurcsány viszont már azt is elmondta, hogy a tervek szerint egy ember legfeljebb egymillió forintnyi részvényt jegyezhetne, 10-15 százalékos kedvezménnyel. Jegyzéskor a teljes összeg 5 százalékát, nagyjából 40 ezer forintot kellene befizetni.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?