-3 °C Budapest

Évi 50 millió pluszt jelenhet a Világcsoport!

Pénzcentrum
2008. május 19. 09:30

A magyar jégkorong-válogatott sikere mágnesként vonzza a szponzorjelölteket. A Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, Studniczky Ferenc bízik abban, hogy a két főtámogató mellé újabb cégek csatlakoznak a közeljövőben - írja a Napi Gazdaság.

Az elnök szerint egyértelműen a feljutás eredménye a fokozott érdeklődés a szponzorok részéről. Ebben az évben 230 milliós költségvetésből gazdálkodik a szövetség, a tervek szerint évente 50 millióval emelhetné a keretet a hosszú távú szponzorációs politika. A magasabb keretből több jutna a korosztályos csapatoknak és az utánpótlásképzésre, így a válogatott nagyobb eséllyel célozhatná meg a bennmaradást az A csoportban.

A szponzorok mellett az állam és az önkormányzatok is támogatják a sportágat, a fejlesztések eredménye az elmúlt négy évben épült tíz jégpálya. A célok között szerepel egy A csoportos vb-rendezés is, ez további létesítménybővítést igényelne. A labdarúgás mintájára fontolóra vették a közös rendezés lehetőségét, de ettől a szövetség elzárkózott.

A szövetség már tárgyal az egyik utazási irodával a jövő évi világbajnokságra történő sportutaztatás lehetőségeiről. Igyekeznek megteremteni annak lehetőségét, hogy a szurkolók Magyarországon is tudjanak jegyeket vásárolni a Kanada, a Szlovákia és a Fehéroroszország elleni világbajnoki mérkőzésekre.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?