Mérsékelt optimizmussal értékelte az NHL és a játékosok szakszervezete a hétvégén rendezett próbaeseményt a milánói téli olimpia jégkorong-helyszínén.
A nemzeti érzések miatt az olimpiai aranyérem értéke szinte felbecsülhetetlen, azonban a benne rejlő nemesfémek ára alapján érhetnek meglepetések bennünket. Nézzük, mennyi arany van igaziból az éremben!
Az aranyéremnek mindössze 6 grammnyi 24 karátos aranyat kell tartalmaznia. Az ezüstéremre vonatkozó NOB-ajánlás szerint a második helyezetteknek járó medálnak 92,5 százalékban kell ezüstből lennie. A China Banknote Printing and Minting közlése szerint az idei pekingi olimpia érmei most először az arany és ezüst mellett a Kínában nagy tradícióknak és megbecsülésnek örvendő jáde-követ is tartalmaztak.
Méretük egyébként pontosan megegyezett a NOB által előírtakkal, azaz 70 milliméter az átmérőjük, s 6 milliméter szélesek.
Mindehhez még az is hozzájön, hogy ugyan az elmúlt évek során az arany ára kellemes magasságban szárnyalt, így egyfajta biztos nyersanyagként tekinthettek rá a befektetők, ugyanakkor az utóbbi időben meredek csökkenésnek indult az arany unciánkénti ára, most 800-850 dollár körül áll. Vajon folytatódik ez a csökkenés?
A múltban a legerősebb hatást az aranyárra a dollár árfolyama gyakorolta, amely igencsak gyenge volt, mivel a befektetők egy esetleges amerikai recessziótól tartottak, így minden eddiginél magasabb szintre emelkedett a nyersanyag ára. Az év elején azonban megérkezett a FED válasza, s a kamatcsökkentés meg is hozta az eredményt, amelyet további pozitív irányba erősített, hogy az USA exportja is javult. Ezeknek köszönhetően pedig erősödésnek indult a dollárárfolyam.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Persze az aranyra más faktor is hatást gyakorolt. Az arany felhasználása alacsony, így a nyersanyag keresletére és kínálatára más "szabályok" alkalmazhatóak, mint az egyéb termékekre, az ára pedig igen érzékeny a spekulációra, s a múltbeli áresés egy része éppen a spekulátorok számlájára írható.
A jövőre vonatkozóan biztosat nem lehet mondani, azonban a HSBC szakértője szerint könnyen elképzelhető, hogy még alacsonyabb szintre mérséklődik a nyersanyag ára, amely akár a 630 dollárt is elérheti unciánként.








