Nem járnak könnyű idők mostanában azokra a brit nyugdíjasokra, akik korábban úgy döntöttek, ezüst éveiket a szigetország helyett egy barátságosabb klímájú helyen szeretnék leélni, ahol esetleg még pénzük vásárlóereje is nagyobb. Mivel elég sokan vannak, akik ilyen megfontolásból elhagyták hazájukat, kifejezetten sokakat érint a font euróval szembeni gyengélkedése.
Azon brit nyugdíjas párok, akik havi 628 font állami alapnyugdíjat kapnak azzal szembesültek, hogy míg 2007 januárjában nyugdíjuk euróra átváltva még 961 eurót tett ki, addig a múlt hónapban már csak 766 eurót ért. (Egy fontért a vizsgált periódus kezdetén még 1,53 eurót adtak, míg a végére már csak 1,22-t.)
A font gyengülése miatt a kitelepült nyugdíjasok a devizaárfolyam szokatlan volatilitása miatt is aggódhatnak, a legutóbbi hónapban ugyanis az állami alapnyugdíj 766 és 816 euró között bármennyit érhetett az átutalási időponttól függően. (Az ingadozás mértéke havi szinten 2000 májusa óta nem volt akkora, mint a múlt hónapban.)
A fenti tényező mellett érdemes még számításba venni, hogy a brit állami nyugdíjban részesülők közül csak azok kapnak éves korrekciót (emelést), akik az Európai Gazdasági Térségben, Svájcban, vagy olyan országban élnek, mellyel Nagy-Britanniának kölcsönös társadalombiztosítási megállapodása van. mindenhol máshol az állami nyugdíj összege gyakorlatilag be van fagyasztva egy adott szinten a kitelepült szigetországiak számára.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







