4 °C Budapest

Internet vagy bankfiók? Sokan még mindig nem sajnálják a cipőtalp költséget

Pénzcentrum
2009. május 25. 11:17

A bankhasználati szokások megváltozásának egyik fontos elemeként jelentkezik az internetbanki szolgáltatások használatának terjedése. Egy év alatt közel 5%-kal nőtt Magyarországon a "netbankolók" száma és az emelkedés a gazdasági visszaesés ellenére töretlennek látszik. A Scale Research félévente végzett Bankindex kutatása alapján kitűnik, hogy az átlagos szám mögött előre jósolható és meglepő tendenciák egyaránt meghúzódnak: a magasan iskolázottak körében gyorsabban nő, mint a kevésbé iskolázottak között, nagyvárosban és vidéken egyformán gyorsan terjed, míg az egyes bankokat, illetve termékeket illetően nagyon nagy a szórás.

A Scale Research 2009 tavaszán, immár harmadik alkalommal végezte el a mintegy 1500 banki ügyfél megkérdezésén alapuló Bankindex kutatását. A bank- és termékválasztási, valamint termékhasználati szokások megismerését célzó kutatás legfrissebb adatai a netbankolás dinamikus terjedéséről szólnak. Bár összességében a bankkapcsolattal rendelkezők alig 9%-a használja még az internetbanki szolgáltatásokat, az egy év alatt lezajlott 4,3%-os bővülés mégis jelentősnek mondható. Különösen biztos a növekedés a 18-35 (6 %) és a 36-49 (8 %) közötti korosztály esetében, de még az 50 év felettiek körében is 2 %-os emelkedés volt tapasztalható.

"A bővülés hátterében egyrészt az internethasználat általános elterjedése húzódik meg, de egyéb kvalitatív vizsgálatainkból azt is tudjuk, hogy oldódni látszanak a netbank használatával kapcsolatos korábbi fenntartások, mint például az, hogy nem lenne biztonságos, vagy bárki hozzáférhetne az adatokhoz. Azt is feltételezzük, hogy a mostani körülmények között sokan keresik azokat a lehetőségeket, ahol gyorsan és olcsón tudják banki ügyeiket elintézni, erre pedig az internetbank kiválóan alkalmas" - mondta Sztrojiny Róbert, a Scale Rearch kutatója.

Jelentős szórás mutatkozik az egyes szolgáltatások netes használatában. A felhasználók túlnyomó többsége a számla történet megtekintése (90%-a) és az egyszeri Forint átutalás (66%-uk) funkciót használja. Ezeket - minden negyedik felhasználó révén - a csoportos átutalási megbízás, a csekk befizetés és a mobiltelefon feltöltés funkció követi. A legkevésbé előnyben részesített netbank szolgáltatások az egyszeri deviza átutalás, a befektetési és értékpapír műveletek és a kártyalimit módosítás, melyeket alig 3-4 %-nyian vesznek igénybe.

"A felhasználók elsősorban a privát pénzügyi helyzet szemmel tartására és viszonylag egyszerűbb pénzmozgatásra használják a netbankot. Bár egyre népszerűbbek az úgynevezett kényelmi funkciók, de még mindig elmaradnak az őket megillető helytől. Legelzártabbnak a pénzügyi befektetések területe tűnik, ehhez továbbra is legtöbben a személyes banki kontaktust igénylik. Ebben valószínűleg komoly szerepe van annak is, hogy a banki netes oldalak struktúrája, szakkifejezésekkel teletűzdelt megfogalmazásai elbizonytalanítják a használót. Biztosabbnak érzik, ha mindezt egy banki ügyintéző személyesen magyarázza el." - vélte Galla Krisztina, a Scale Research partnere és kutatási igazgatója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kutatás jelentős különbséget tár fel az egyes bankok között. A még 2008 első negyedévében végzett 1. Bankindex kutatásnál a vizsgálatban szereplő legtöbb bank megkérdezett ügyfeleinek kb. 50%-a jelölte a banki levelet, DM levelet, és alig 10%-uk jelölte az internetet, mint a bank irányából érkező elsődleges kapcsolattartási módot. Feltehetően a pénzpiaci válság következtében az említett két kapcsolattartási mód a vizsgált bankok esetében felértékelődni látszik, sőt egyes bankok esetében kiugróan megnőtt. Az internet mint kapcsolattartási csatorna - a megkérdezések tükrében - a CIB Bank esetében 11%-ról 32%-ra, az Unicredit Banknál 9%-ról 18%-ra, míg a Raiffeisen Bank gyakorlatában 12%-ról 18%-ra nőtt. A hagyományos eszköznek tekinthető banki levél, DM levél használatában pedig - a CIB Bank kivételével - gyakorlatilag valamennyi vizsgált bank 20% körüli növekedést produkált, sőt az OTP Bank esetében 51%-ról 84%-ra, az MKB Banknál 51%-ról 81%-ra, a Takarékszövetkezetek gyakorlatában pedig 35%-ról 74%-ra ugrott.

"Az intenzívebbé vált banki kommunikációt az ügyfelek irányából érkező kommunikációval is érdemes egybevetni. A válság kitörése óta a bankfiókok szerepe megnőtt. Amíg 2008. első negyedévében a válaszadók 70%-a nevezte meg a bankfiókokat, mint első számú kommunikációs csatornáét, addigra arányuk mára 90%-ra nőtt. Különösen igaz ez a Takarékszövetkezet esetében, ahol az ügyfelek kizárólag személyesen intézik pénzügyeiket." - összegezte Galla Krisztina. "Ugyanakkor ez sem mond ellent annak, hogy mind az ügyfelek, mind a bankok egyre szívesebben használják a technológia által nyújtott lehetőségeket, mint amilyen például az internetbank vagy a mobilbank. Mi magunk is kíváncsiak vagyunk arra, hogy az internet bankok még dinamikusabb térhódításával párhuzamosan vajon erőteljesen csökken-e majd a bankfiókok használata az ügyfelek körében." - zárta Galla Krisztina.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 14. 06:00
Március másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?