Könnyebben hagyhatjuk ott a bankunkat

2009. november 3. 13:32

2009. november 1-jétől az Európai Unióban a banki ügyfelek számára könnyebbé válik az ugyanazon a tagállamon belüli bankok közötti váltás.

Ez a kedvező változás a bankszámlaváltásra vonatkozó azon közös elveknek köszönhető, amelyeket az Európai Bankszektori Bizottság a tavalyi évben fogadott el, és amelyeket az egyes tagállamok nemzeti bankszövetségei most vezettek be a gyakorlatban. Mostantól kezdve azon ügyfeleknek, akik meglévő folyószámlájukat egy másik bankhoz kívánják átvinni, az új bank a szolgáltatóváltás teljes folyamata során segítséget nyújt.

Charlie McCreevy, a belső piacért és a szolgáltatásokért felelős biztos kijelentette: "Örömömre szolgál, hogy a nemzeti bankszövetségek komolyan vették az önszabályozási megállapodásban foglaltakat és megtették a szükséges erőfeszítéseket ahhoz, hogy a közös elvek már november 1-jétől alkalmazásra kerüljenek. Mindent meg fogunk tenni annak biztosítására, hogy az elvek érvényesítése valóban hatékony legyen."

Az Európai Bankszektori Bizottság által a Bizottsághoz eljuttatott információk alapján Románia kivételével valamennyi tagállam nemzeti bankszövetsége megtette az önszabályozási elvek alkalmazásához szükséges lépéseket. Az elvek Portugáliában egy, Lengyelországban pedig két hónappal később lépnek életbe. A nemzeti bankszövetségek többsége úgy nyilatkozott, hogy a szolgáltatóváltás kapcsán az ügyfeleket semmilyen díj nem terheli majd.

Az Európai Bankszektori Bizottság által 2008 decemberében a bankszámlaváltásra vonatkozóan elfogadott közös elvek értelmében, ha egy ügyfél bankot kíván váltani, az új bank lesz a fő kapcsolattartó, amely a szolgáltatóváltás teljes folyamata során segítséget nyújt az ügyfélnek. Így az új bank feladata a korábbi bankkal való egyeztetés, valamint annak biztosítása, hogy az ügyfél rendszeres fizetési megbízásai, így a beszedési megbízások és az állandó átutalások áthelyezése zökkenőmentesen és gyorsan megtörténjen. Végül az új bank a korábbi folyószámla lezárásában és a fennmaradó egyenlegnek az új számlára való áthelyezésében is segítséget nyújt az ügyfélnek - írja a Rapid.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?