-6 °C Budapest

Az OTP lett az év bankja

Pénzcentrum
2009. november 13. 10:47

Szoros versenyben az OTP lett az év bankja és a válságot legjobban kezelő bank is a MasterCard - év bankja 2009. elnevezésű versenyen, az év bankára címet Gyuris Dániel az FHB Jelzálogbank vezérigazgatója vehette át.

Nehéz éven van túl a hazai bankrendszer, s bár a hitelezési, jövedelmezőségi adatok a korábban megszokotthoz képest jóval szürkébbek, a válság által támasztott megpróbáltatásokkal szemben ellenállóknak bizonyultak a Magyarországon működő intézmények, helyt álltak az itt dolgozó bankok, pénzügyi vállalkozások - hangsúlyozta köszöntőjében Dr. Oszkó Péter pénzügyminiszter, a MasterCard - év bankja 2009. díj idei fővédnöke.

A tavalyi év egyik újdonsága volt, hogy a társadalmi felelősségvállalás területén is megmérettettek a résztvevő pénzintézetek, hiszen ma már egyre többen vallják: a tradicionális piaci értékek mellett a felelős társadalmi magatartás is meghatározó értékmérője egy vállalat tevékenységének. E kategória - talán a gazdasági világválság miatt is - még nagyobb figyelmet kapott 2009-ben. A szervezők legnagyobb örömére a bankok is pozitívan fogadták és üdvözölték ezt a díjat, és számos bank nyújtott be pályázatot ebben a kategóriában idén is.

Idén két új kategóriával tovább gazdagodott a program:

"Az év ifjú bankára" kategóriában azt a fiatal banki szakembert keresték, aki ifjú kora ellenére egy-egy intézmény, vagy akár az egész szektor szempontjából fontos feladatot látott el, és kiemelkedőt alkotott 2008 - 2009 során.

Ezen felül a MasterCard - év bankja 2009. verseny olyan bankok jelentkezését is várta, melyek a válság magyar gazdaságra és lakosságra gyakorolt hatását hatékonyan tudták enyhíteni.

A MasterCard - év bankja program a Magyarországon működő kereskedelmi bankok versenye, ahol a hangsúly a hétköznapi ember által igénybevett szolgáltatásokon van. A szakmai zsűri a verseny kilenc kategóriájából hétben szavaz. "Az év társadalmilag felelős bankja" kategóriában egy külön (ezen a területen kompetens) szakemberekből álló zsűri dönt. A MasterCard - az év bankára 2009. díj tulajdonosát a Magyarországon működő bankok vezetői maguk közül, titkos szavazással választották ki.


Új díj alapítása a pénzügyi kultúra fejlesztéséért

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrejött Tudatos Pénzügyekért Alapítvány és a MasterCard együttműködéseként új kategóriával bővült a kereskedelmi bankok által elnyerhető "Év bankja" díjak köre. 2010-ben a pályázó intézmények már a "Pénzügyi Kultúra fejlesztése terén legaktívabb bank" címért is versenybe szállhatnak. A pályázóknak a díj alapításának bejelentésétől számítva közel egy év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy felkészüljenek e cím elnyerésére. A díj első alkalommal 2010. végén kerül odaítélésre azon kereskedelmi bank számára, amely a pályázati időszakban a legtöbbet tette a lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztéséért.

Az állami, szakmai és civil szervezetek széles körű támogatása mellett 2008. szeptemberében létrejött Tudatos Pénzügyekért Alapítvány kifejezett célja, hogy a pénzügyi kultúra fejlesztése területén elősegítse az érdekeltek közötti párbeszédet.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?