10 °C Budapest

Nyugdíjasok veszélyben! Erre mindenki figyelmeztesse idős rokonait!

2010. június 13. 07:02

A tettesek azt mondják, hogy a sértettnek visszajár 10 000 forint, de náluk csak húszezres van. Kifigyelik, hogy áldozatuk honnan veszi elő a visszajárót, majd amikor egyedül maradnak, ellopják a sokszor évtizedek alatt összegyűjtött pénzt - áll a Police.hu közleményében.

A héten két idős nyíregyházi asszonyt is megloptak a saját otthonában. Az egyik 86 éves nénihez azzal csengetett be egy idegen, hogy a villanyórát szeretné leolvasni. Túlfizetésre hivatkozva egy húszezresből 10 000 forintot kért vissza, közben megleste, hogy a sértett hol tartja spórolt pénzét, majd egy óvatlan pillanatban ellopta az asszony 60 000 forintját.

Ugyanennyit vittek el egy 82 éves nénitől is, akihez a kábeltévé ellenőrzésének ürügyén ment be egy férfi. A tettes ugyanazt a trükköt alkalmazva tudta meg, hogy az asszony hol tartja pénzét, amit észrevétlenül el is lopott.

Csütörtökön tett feljelentést egy 88 éves bácsi is, akitől 300 000 forintot loptak el hasonló módszerrel két hete, de annyira szégyellte a történteket, hogy csak most fordult a bűnüldöző szervekhez. Hozzá ketten mentek be, egy ál-villanyóra leolvasó, majd pár perccel később egy másik férfi, aki azt mondta, hogy a konnektor földelését ellenőrzi.

A bűnmegelőzési szakemberek a következőket tanácsolják:

- Idegent lehetőleg senki ne engedjen be a lakásába! Ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor soha ne hagyja őt egyedül egyetlen pillanatra sem!

- A becsöngető idegenekkel kapcsolatban mindenki mindig legyen óvatos! Előfordul, hogy hivatalos, vagy hasonló személynek (rendőr, postás, újságos, szerelő, díjbeszedő, mérőóra-leolvasó) adják ki magukat a csalók, vagy házaló árusként, bajba jutott személyként segítséget kérve próbálnak bejutni a lakásokba.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- Idegen kérésére soha ne váltson senki pénzt, és mindenki legyen óvatos, ha nagy címletű pénzből kell visszaadnia, nehogy hamis bankjeggyel fizessenek!

- Nagyobb összeget senki ne tartson otthon, bankkártyája mellett pedig semmiképpen ne legyen felírva a hozzá tartozó PIN kód!

Korábban: Veszélyben a temetéspénz: 730 ezret loptak egy nénitől!

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 16:46
A Media1 több megbízható iparági forrásból úgy értesült, hogy az RTL nem rendelt új évadot a Hámori...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?