-10 °C Budapest

A Jógazda ügy tanulságai: a Méhecske nem elég!

2011. február 18. 18:02

Öszesen még 300 millió forintra várnak a nemrégiben tönkrement Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár ügyfelei. A szövetkezet adatszolgáltatásának pontatlansága nehezíti a kifizetéseket.

Az összesen 9,1 milliárd forint betétből 8,8 milliárdot már kifizetett a felszámolás alatt lévő Jógazda Takarékszövetkezet ügyfeleinek az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) - mondta Fekete-Győr András az OBA ügyvezető igazgatója. A betétek kifizetése során a legnagyobb probléma az adatok pontosításával, egyeztetésével volt. A sokszor papíron vezetett nyilvántartások miatt azonban nem lesz egyszerű a fennmaradt 300 millió forint kifizetése.

 


Fekete-Győr elmondta, január minden hétvégéjén dolgoztak, hogy a hónap végére ki tudják fizetni a betétesek nagy részét. Ezzel tudatosítani akarták a magyar állampolgárokban: az alap minden hasonló esetben gyorsított eljárásban 100 ezer euróig kártalanít minden megtakarítót.

Minden tőlük telhetőt meg is tettek ennek maradéktalan teljesüléséért, de a Jógazda Méhecske nevű rendszerében tárolt adatok többször hiányosnak és pontatlannak bizonyultak. A papíron tárolt adatok sem voltak minden esetben naprakészek. Ezek a problémák részben az ügyfelek gondatlanságából adódtak. Ők ugyanis több esetben elfelejtették tájékoztatni a takarékszövetkezetet adataik megváltozásáról. Például a  betét tulajdonosának halála után sok esetben nem közölték az örökös nevét.  Amint az adatok rendelkezésre állnak és a kedvezményezettek ismertek lesznek  természetesen a maradék 300 millió forint is kifizetésre fog kerülni.

Varga Antal az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az olyan kis méretű pénzügyi szolgáltatók számára, mint amilyenek a takarékszövetkezetek az összefogás, a szövetkezés védelmet jelent a váratlanul fellépő nehézségek ellen. De fontos, hogy a háttérintézmények "testet is kapjanak" vagyis megfelelő szavatoló tőkével rendelkezzenek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mint ahogy már korábban megírtuk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) január 4.-én közzétette a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár engedélyének visszavonásáról és felszámolásának kezdeményezéséről szóló nyilatkozatot. Mindezek után 6500 betétes várta kártalanítását, teljes betéti összeg 9,8 milliárd Ft volt.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42