Egyre többen csak a lakossági betétekben bíznak

2011. március 1. 13:02

A tavalyi év utolsó három hónapjában az intézményes megtakarítások csupán kismértékben emelkedtek, ezzel szemben a lakossági betéti állomány nagyobb növekedést ért el - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb Regiszteréből. Ugyanezen időszak alatt a pénztári portfoliókban nőtt a külföldi részvények állománya, míg a hazai állomány némileg csökkent.

"Hosszú idő után először csökkent az intézményes megtakarítások (elsősorban befektetési alapok, pénztári és biztosítói vagyonok) aránya a lakossági betétekhez képest: a lakossági forintbetétek állománya 3,5 százalékkal emelkedett, az intézményes megtakarítások pedig alig 0,3 százalékkal nőttek" - mondta Temmel András, a BAMOSZ főtitkára.

Az információt szolgáltató vagyonkezelők és a BAMOSZ saját adatai alapján az intézményes megtakarítások teljes állománya 2010 végén 9 688 milliárd forintot tett ki piaci értéken. Az intézményes befektetésből a BAMOSZ tagjai által kezelt befektetési alapok összesített nettó eszközértéke 3 763 milliárd forintot, míg a regiszterben szereplő vagyonkezelt vagyon 5 925 milliárd forintot tett ki.

 

A kezelt vagyon legnagyobb hányada (65,9 százalék), 3 904 milliárd forint a pénztárak (elsősorban nyugdíjpénztárak) számára kezelt vagyon. A PSZÁF 2010. szeptember végi adatai alapján a BAMOSZ regiszterben szereplő pénztári vagyonkezelés az összes pénztári vagyon 97 százalékát tette ki.

Az utóbbi években tendenciaszerűen emelkedő részvényarány 2010 elején megállt, a harmadik negyedévben azonban már ismét nőtt a részvényarány, ahogy az utolsó negyedévben is, bár a hazai részvények aránya az utolsó negyedévben csökkent, szemben a negyedévben megugró külföldiekével.

A pénztári portfoliók jelentős részét, 30,6 százalékát befektetési alapokon keresztül fektették be, ennek több mint két-harmada (a pénztári vagyon 21,5 százaléka) BAMOSZ alapokban volt. Eszerint a külföldi befektetések továbbra is jelentős részben a költséghatékonyság és kockázatkezelés szempontjából előnyösebb megoldást kínáló befektetési alapokon keresztül valósulnak meg.

A vagyonkezelés másik nagy területe a biztosítók részére végzett vagyonkezelés, amely az összes kezelt vagyon 27,2 százalékát jelenti. A PSZÁF 2010. szeptember végi adatai alapján a biztosítók vagyonának 68 százalékát kezelték a BAMOSZ regiszterbe adatot szolgáltató vagyonkezelők. A biztosítói vagyon kisebb részét a unit-linked termékek teszik ki - az adatszolgáltatók összesített adatai alapján 669 milliárd forintot -, míg a nagyobb részt az egyéb biztosítói vagyon (például a biztosítási tartalékok) jelenti, amely a negyedév végén 942 milliárd forintot tett ki. A unit-linked termékek vagyonkezelésének több mint 71 százalékát a BAMOSZ regiszterbe adatot szolgáltató vagyonkezelők végezték a PSZÁF adatai szerint.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A unit-linked termékek portfoliószerkezete 2008-ban sokat tolódott a kevésbé kockázatos eszközök irányába, ez a trend 2009-ben megfordult, 2010-ben jellemzően a tőkepiaci trendek hatása mutatkozott, az utolsó negyedévben pedig újra jelentős ugrás történt a kockázatosabb termékek felé. A negyedévben a unit-linked portfoliókban nőtt mind a hazai, mind a külföldi részvények aránya is, együttes arányuk 52 százalékra nőtt. A unit-linked termékek esetében a nagyobb külföldi kitettség miatt a negyedéves piaci teljesítmények nagyobb, 4,6 - 4,9 százalék körüli hozamot eredményezhettek. A vagyon 1,6 százalékos bővülése így azt jelentette, hogy a negyedévben 20-21 milliárd forint körüli tőkekivonás történhetett a unit-linked termékekből.

A biztosítók számára kezelt vagyon (a unit-linked termékeket leszámítva) a negyedév alatt 6,1 százalékkal csökkent, ami a 2,2 százalék körüli veszteség figyelembevételével azt jelenti, hogy a negyedévben a biztosítói kezelt vagyont ismét jelentős tőkekivonás csökkenthette.

A BAMOSZ regiszter jelentés készítése során 8 letétkezelőtől érkeznek adatok, amelyek tartalmazzák a letétkezelők által kezelt vagyon teljes piaci értékét. Az adatot szolgáltató letétkezelők által kezelt teljes vagyon 2010. december 31-i piaci értéke 15 678 milliárd forintot tett ki, ami az előző negyedév véginél 0,9 százalékkal magasabb értéket jelent.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 14. 06:00
Március másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?