A kereskedelmi bankok helyett az állam fogja kezelni a babakötvényeket és a Start-számlákat, amire külön kötvénytípust alapítanak - írta szombati számában a Magyar Nemzet. A napilap közlése szerint a Magyar Közlönyben már megjelent, hogy a nemzeti fejlesztési miniszternek április 10-ig törvénymódosítást kell kezdeményeznie: a szóban forgó értékpapírszámlákat a jövőben a Magyar Államkincstár vezethesse.
A lap szerint az új törvény nem nyúlna a már futó számlákhoz, csupán arról rendelkezik, hogy az új kedvezményezettek javára nyitott számlákat már kizárólag az állam kezelhesse. Az életkezdési támogatások - az úgynevezett babakötvények - átvétele és az ezzel kapcsolatos számlavezetés államosítása legutóbb januárban merült fel.
A változtatás oka az akkori indoklás szerint az volt, hogy a számlákra érkezett, államilag támogatott befizetéseket ne a kereskedelmi bankok forgathassák, hanem az államnak származzon haszna belőle.
A babakötvény
A Magyar Államkincstár 2006 óta minden magyar állampolgárságú, hazai lakóhellyel rendelkező gyermeknek biztosít egy 42 500 forintos induló támogatást. Ez az úgynevezett babakötvény, amely az ötéves államkötvények kamata szerint kamatozik, amíg a gyermek betölti a 18. születésnapját.
A szülők azonban eseti és rendszeres befizetésekkel járulhatnak hozzá, hogy gyermekük a felnőttkor elérésekor egy nagyobb összeggel rendelkezzen. Ehhez azonban egy úgynevezett Startszámlát kell nyitni a kincstárnál vagy egy banknál. A jövőben ennek a számlának a vezetése válna állami monopóliummá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Eddig a kincstár hatvanmilliárd forintot, a szülők 15 milliárdot fizettek be, amelynek jelentős részét a bankok forgatják.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







