Hatmilliárd forinttal jönne létre a webbank, a tőke felét az állam, felét a civilek adnák. A szinte kizárólag a világhálón működő pénzintézet akár már jövő nyár előtt felállhat - írja a Magyar Nemzet.
Körtvélyessy László, a bankalapításért felelős miniszteri biztos a lapnak elmondta: a bankot azután alapíthatják meg, hogy a nemzetgazdasági tárca elfogadta a társaság üzleti tervét, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) is hozzá kell járulnia az új szereplő piacra lépéséhez.
A kidolgozás alatt álló koncepció szerint a bank 51 százalékban civil, 49 százalékban állami tulajdonban lesz. A pénzintézet tőkéje a tervek szerint hatmilliárd forint lenne, de a megalakuláshoz ennek a fele is elegendő, amelyet az állam biztosít majd.
A saját tőke másik felét a civilek a megalapítást követően, az elképzeléseik szerint kevesebb mint fél év alatt gyűjtenék össze. A Webbank Tőketársaság Zrt. bejegyzése már januárban megtörtént.
Doubrovszky György, a webbank egyik ötletgazdája, a Hiteltársulás civil szövetség szervezője a lapnak elmondta: a szükséges összeg tekintetében derűlátásra ad okot, hogy a civilek kezdeményezéséhez már több mint 3 700 magánszemély csatlakozott. Ők - a szándéknyilatkozatok szerint - közel 25 milliárd forintnyi megtakarítást helyeznének el az új pénzintézetben. A kezdeményezéshez több mint kétezer vállalkozó is csatlakozott, közel 74 milliárd forintos éves forgalommal.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







